Vilhelmina
11 °C
28 °C

Répássy feljelentette Szilvásyt

2008.09.29. 10:10
Feljelentette Szilvásy György titkosszolgálati minisztert Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója hivatalos és személyes adatokkal visszaélés miatt.

Büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn délelőtt Szilvásy György titkosszolgálati miniszter ellen az adatgyűjtési ügyben. A Fidesz jogi kabinetvezetője hivatali visszaélés és "hivatalos személy által, közmegbízatás felhasználásával elkövetett személyes adattal visszaélés" miatt tett feljelentést a titokminiszter ellen, mert szerinte Szilvásy György törvényes felhatalmazás, illetve az érintett személyek, Kövér László és Demeter Ervin hozzájárulása nélkül kezelte a Nemzetbiztonsági Hivataltól származó titkos információgyűjtéssel beszerzett, lehallgatott telefonbeszélgetéseket.

Répássy Róbert, miután átadta a feljelentést a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épületében, a jelen levő újságíróknak azt mondta: az ügy elérte a miniszterelnököt, akinek meg kell nyilvánulnia az ügyben, és amennyiben Gyurcsány Ferenc nem határolódik el minisztere magatartásától, illetve a polgári titkosszolgálatok politikai célokra való felhasználásától, akkor "100 százalékban" ő a felelős azért, ami történt. Szerinte bebizonyosodott, hogy a kormány politikai célokra használta fel a titkosszolgálatokat; mint mondta, minden törvényes indok nélkül hallgattak le ellenzéki országgyűlési képviselőket, a beszélgetéseket pedig törvényellenesen, politikai vádak igazolására használták fel.

Répássy Róbert hozzátette: Szilvásy György már "megkezdte a menekülést" a vele szemben felróható bűncselekmény gyanúja elől, hiszen egy interjúban letagadta, hogy volt a kezében lehallgatási anyag, holott korábban ő maga nyilatkozta, hogy személyes adta át a hanganyagokat a nemzetbiztonsági bizottságnak.

A feljelentésben Répássy Róbert többek között arra hivatkozik, hogy eddig tisztázatlan módon és jogalapon került Szilvásy György birtokába az a hét, titkosszolgálatok által rögzített telefonbeszélgetés, amely Horváth József az UD Zrt. vezetője és Kövér László, illetve Demeter Ervin között zajlott.

Répássy Róbert emellett azzal érvel, hogy telefonbeszélgetések tartalma alapján egyértelműen megállapítható, hogy a beszélgetések mindegyike az érintettekhez kapcsolódó személyes adat, a beszélgetések egyike sem veti fel bűncselekmény gyanúját, illetve teljességgel irreleváns az adott ügyben folyó titkos információgyűjtés szempontjából.

A feljelentésben ezért idézi a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvényt, amely szerint "a nemzetbiztonsági szolgálatok a birtokukba került adatokat csak az adatfelvétel elrendelésének jogalapjául szolgáló célra használhatják fel, kivéve, ha az adat hivatalból üldözendő bűncselekmény tényállás megvalósítására utal".

Répássy Róbert ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy telefonbeszélgetések nem utalnak semmilyen hivatalból üldözendő bűncselekményre, azok alapján büntetőeljárás nem indult sem Kövér László, sem Demeter Ervin ellen, holott, ha felmerült volna valamilyen bűncselekmény, akkor az NBH-nak, vagy Szilvásy Györgynek ezt meg kellett volna tennie.

A fideszes politikus szerint a hét felvételt egy kivételével több hónappal korábban rögzítették, így azokat, mint szükségtelen adatokat haladéktalanul törölni kellett volna, ehelyett a titokminiszter ezeket az adatokat "rendszerezte, tárolta, felhasználta, továbbította, nyilvánosságra hozta, illetve összekapcsolta".

A lehallgatási botrányban egymás után tesznek feljelentést a politikusok. Draskovics Tibor rendészeti miniszter a Fidesz szóvivőjét, Szijjártó Pétert jelentette fel, mert azt nyilatkozta, hogy törvénytelenül járt el a titkosszolgálat. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes rágalmazás és a szerinte illegális nemzetbiztonsági lehallgatások miatt hívná perbe az MSZP-t. Almássy Kornél MDF-es politikus szerint szeptember 12-én pénteken este egyik támogatóját - Balla Györgyöt a párt Somogy megyei elnökét - elrabolták, elmondása szerint nemzetbiztonságis igazolványt mutatott fel az érte érkező kommandós. Balla az elrablása ügyében tett feljelentést, Szilvásy György pedig korábban azt mondta, az igazságügyi miniszter vizsgálatot indított, és mérlegelik, hogy tegyenek e feljelentést az NBH jó hírnevének megsértése miatt - írta a Független Hírügynökség.