Csak baráti kapcsolatainak köszönhetően kapott a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál munkát Rawelhoffer Antal, az Orbán-kormány NBH-s főigazgató-helyettese, állítja a Magyar Hírlap ügyészségi nyomozókra hivatkozva. Rawelhoffer jelenleg ügyintézői feladatokat lát el, de a lap szerint szűk körben már kifejezte azon terveit, hogy egy esetleges kormányváltás után visszatér az NBH élére.
Visszalépés
Rawelhoffer ezzel szemben az Indexnek szerdán arról beszélt, hogy nincsenek már vezetői ambíciói. A volt nemzetbiztonsági vezető azt mondta, ő már nyugdíjas, és csak azért vállalta el a köztisztviselői besorolás alapján 100 ezer forintnyi jövedelmet biztosító állást, mert nyugdíjasként mindent el kell vállalni.
A törvény szerint az 50 éves Rawelhoffer 25 év fegyveres szolgálat után már nyugdíjba mehetett.
A Népszava egy hete azt írta, hogy az eddig nem létező "ügyészségi ügyintézői" munkakört kapta meg a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori adminisztratív főigazgató-helyettese. Rawelhoffer elismerte, ez jelentős visszalépés korábbi munkájához képest, és egy ügyintéző azt csinálja, amivel megbízzák.
Többüket is befogadták
A Népszava szerint már eddig is több, a Fideszhez közel állónak mondott korábbi hivatalnok jutott álláshoz a legfőbb ügyészi szervezetben. Polt Péter legfőbb ügyész beosztottja lett Orbán Viktor egyik volt tanácsadója, szintén az ügyészségnél dolgozik a Köztársasági Őrezred egykori parancsnoka, legutóbb pedig az Orbán-kabinet volt közigazgatási államtitkára kapott osztályvezetői posztot a vádhatóságnál.
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
A kisgazdapárt belső szabályzata és működési módja távol áll nem csak a Fidesz gyakorlatától, hanem személyes ízlésemtől is - válaszolta az Index Törzsasztalának vendégeként Kövér László, a Fidesz elnöke.
Rovataink a Facebookon