Judit
2 °C
7 °C

Őrizetbe vettek egy volt rendőrt Szegeden

2007.05.31. 12:10
Őrizetbe vették a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola egykori lőkiképzőjét és lőszerraktárosát, a gyanú szerint ugyanis D.I. volt rendőr törzszászlós több tízezer MFS 9X19-es parabellum lőszert vitt magával, mikor otthagyta munkahelyét. A férfit május közepén vették őrizetbe, miután megtaláltak több doboz, egyedi jellel ellátott töltényt, amit sportlövőknek adott el. Tettéért 2-8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Lőszerrel való visszaélés miatt őrizetbe vettek egy volt rendőrt Szegeden, aki a gyanú szerint lőszert vitt el korábbi munkahelyéről, a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolából. Több tízezer lőszer tűnt el, mondta a Szegedi Nyomozó Ügyészség vezetője csütörtökön, Szegeden. Imolya Imre sajtótájékoztatón közölte, a nyomozó ügyészségen március 23-án indult eljárás hivatalból tett feljelentés alapján, a feljelentő a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola parancsnoka volt.

Lőkiképző és lőszerraktáros volt

Az ügy előzménye, hogy D.I. volt rendőr törzszászlós, az iskola lőkiképzője és egyben lőszer raktárosa volt, akinek ide szóló vezénylését a parancsnok fegyelmi vétséggel megszüntette, amit az érintett is kért. Ezzel együtt járt, a beosztás, a munkakör bizottsági, február végi átadás-átvételével, amely a lőszerraktárban semmiféle hiányt nem állapított meg.

Április elején egy versenyre való felkészülés során egy ismételt, és tételes ellenőrzés azonban lényeges eltéréseket és hiányt állapított meg. Felmerült a gyanú, hogy a február végi átadás csak formális és nem tételes, valós ellenőrzés volt, mondta. Tájékoztatása szerint a feljelentés előtt különböző belső, helyi ellenőrzések történtek az iskola raktárában.

Tízezres nagyságrendű hiány

A május 21-én az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium oktatási főigazgatósága vizsgálata több tízezres nagyságrendű MFS 9X19-es parabellum lőszer hiányát állapította meg és kizárta a nyilvántartási tévedés lehetőségét. Emellett márciusban már különböző hírek keringtek sportlövői körökben Szegeden, hogy a kiképző az általa kezelt raktár készletéből ismerősei részére a lövészversenyeken is használható lőszereket adott el.

Az elrendelt nyomozásban felderítettek három sportlövészt, akik közül egy háromezer darab lőszert vásárolt 2006. őszén D.I-től, a kereskedelmi árhoz képest féláron és annak egy részét továbbadta két másik sportlövőnek. Ebből két doboz, összesen száz darab speciális jelzéssel ellátott, kifejezetten a BM részére gyártott, kereskedelmi forgalomban nem kapható lőszert sikerült lefoglalni.

Az immár a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt rendőrt elfogták május 16-án előállították az ügyészségen, meggyanúsították és őrizetbe vették. Két nappal később a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását az ilyenkor szükséges házkutatással együtt, amelyek azonban nem hoztak eredményt. A gyanúsított kihallgatása során érdemi vallomást nem tett.

Hosszú eljárásra kell számítani

Imolya Imre szerint a nyomozás elsődleges feladata jelenleg a volt rendőr kapcsolatainak és a lőszereknek a felkutatása, ami meglehetősen munka- és időigényes, erről a nyomozás érdekeire tekintettel nincs további információ. Az ügyészség vizsgálja az átadás-átvételt, a ténylegesen feltárt hiányt, lehetséges keletkezési körülményeit, az őrzés-védelem és a nyilvántartás helyzetét, ezekhez katonai, igazságügyi, pénzügyi, lőszer és más szakértőket is kirendelnek.

A lőszerrel való visszaélés alapesetét a törvény 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, fűzte hozzá a jogász.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?