Újabb magyar romák érkeztek Svédországba

2006.11.19. 14:59
10-15 újabb magyar roma érkezett a jobb élet reményében vasárnap reggel a svédországi Malmőbe, ahol a többség munkát próbál találni. A Baranya megyéből érkezett családok közül néhányan menedékjogot is kérnének a skandináv államtól.

A ferihegyi repülőtér vasárnap hajnalban szokatlanul élénknek bizonyult. Nem sokkal négy óra után az ébredező utasok között 2-3 fotós és operatőr próbálta lencsevégre kapni azokat a Malmőbe készülő cigánycsaládokat, amelyekről az előzetes hírek szerint sejteni lehetett, hogy a menetrend szerinti járattal vasárnap reggel indulnak Svédország harmadik legnagyobb városába.

Egy neve elhallgatását kérő, 45 év körüli, pécsi férfi elmondta: mindenét hátrahagyta, és az egész családjával együtt utazik most "örökre el Magyarországról". Pécsről szombat reggel indultak el vonattal, este óta várták Ferihegyen a vasárnap reggeli indulást. A hat repülőjegyet két hete vette meg 135 000 forintból. Arra nem kívánt egyértelműen válaszolni, honnan kerített elő ekkora összeget munkanélküliként.

"Kimegyünk, megnézzük, mi van kinn. Dolgozni akarunk. Nekünk már nincs vesztenivalónk" - nyilatkozta, indulatosan megemlítve, hogy a megyei kisebbségi cigány érdekképviseletektől eddig semmilyen segítséget nem kaptak. "Elosztogatták a pénzt egymás rokonai között" - tette hozzá.