Iván
8 °C
22 °C

A parlament legeminensebb képviselője

2007.02.28. 15:41
Még csak egy ülésszak telt el a választások óta, de már 1432 szavazáson is túl vagyunk. Van egy képviselő, aki minden egyes alkalommal gombot nyomott. Ki lehet ő? Honnan ez a különleges kitartás? Mit szól mindehhez a felesége? Vörös rózsa vagy sárga rózsa? Rózsa Endre szocialista képviselőt kérdeztük.

Ön volt az, aki ebben a ciklusban kivétel nélkül mindegyik szavazáson részt vett. Ezt a teljesítményt előre eltervezte?

Ilyet nem lehet tervezni. Rendkívül sok szavazás van, és a képviselők döntő többsége jelen van a szavazáson. Nekünk kötelességünk minél nagyobb mértékben itt lenni, és a választópolgárok véleményének megfelelően szavazással is kifejezni azt az óhajt, hogy képviseljük önöket.


Fotók: Huszti István

Ön az egyetlen, aki viszont minden egyes alkalommal jelen volt.

Én ezt különösebben nem értékelem túl, megmondom őszintén. Ez a képviselői munkának egy szelete. Természetesen itt kell lennünk hétfőn, kedden, szerdán, amikor a parlamentnek a különböző ülésszakai vannak. Ugyanakkor a bizottsági munkában is részt kell venni. Ezen túlmenően nyilván mint egyéni országgyűlési képviselő nagyon fontos, hogy a képviselői területemen olyan tevékenységet tudjak felmutatni, amely a választópolgároknak megmutatja, hogy meglehetősen sok területen kell itt a képviselőnek dolgozni.

Tudta-e?
  • Rózsa Endre 1954. július 7-én született Egerben. Nős, két gyermeke van. 1976-ban Egerben, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán földrajz-biológia szakos tanári diplomát szerzett. 1976 óta tanít a mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumban. Szakközépiskolai és gimnáziumi földrajztankönyvek írója és több, földrajzi témájú könyv szerzője és társszerzője. A 2006. évi országgyűlési választásokon Jász-Nagykun-Szolnok megye 6. választókerületében szerzett egyéni mandátumot, csakúgy mint 2002-ben.
  • Teleki Blanka, gróf Teleki Imre lánya volt, akit Erdélyből tanulni és férjet fogni küldött apja Pestre. A szerelem nem jött össze, de leányintézetet nyitott, és úgy tudni, 1848 egyik vezéralakjával, Vasvári Pállal gyengéd kapcsolatba került. A forradalomban és szabadságharcban vállalt szerepe miatt 1853-ban tíz évi börtönre ítélték. Szabadulása után már nem sok adatott meg neki az életből, 1862-ben elhunyt.
  • Kataszteri térkép: műholdas, naprakész nyilvántartás a földekről, amelyek nélkül ma már EU-s pályázatokat nem lehet elnyerni.
  • Ősz haj: a hajhagymában gyakorlatilag leáll a pigmenttermelés. Ez a férfiaknál 30-40 éves korban kezdődik. Megfigyelők szerint az ősz haj férfiaknál bizonyos esetekben kifejezetten szexi.
  • Ha az ember itt van, és kellően koncentrál, és megfelelő reflexszel rendelkezik, akkor tényleg tisztes arányban el tudja érni, hogy ilyen szavazási arány jöjjön ki. Feltétételezem, hogy máskor is hasonló körül mozogtam, csak esetleg nem száz százalék volt, csak közelített.

    Minek tudja be? Nem volt beteg bizonyára, milyen fizikum kell ehhez a teljesítményhez? Majd mondom a számot.

    1432. Én is a híradásokból értesültem, hogy az összes szavazáson úgymond pozitívan történt a szavazás. Hogy milyen egészségi állapot kell? Kopogjuk le gyorsan, úgy tudom, hogy egészséges vagyok. Ugyanakkor korábban egy gimnázium igazgatója voltam, egy középiskolai tanár. És az előző munkahelyemről, az egri főiskoláról sem hiányoztam. A humorhoz hozzátartozik, hogy egyszer voltam úgymond rózsahimlős, amikor a főiskolán tanítottam a földrajz tanszéken. De még akkor sem mulasztottam, mert éppen tavaszi szünetre esett.

    Az iskolából, amikor még diák volt, előfordult, hogy hiányzott?

    Elég rég volt. Én ötven fölött vagyok, bizonyára hiányzott az ember, mert a különféle gyermekbetegségeken mindenki keresztül esik, de nem notórius hiányzóként. Gondolom, nem balanszírozott az ember, hogy hiányozzon.

    Ön tanított: földrajz biológia szakos tanár. Diákjaitól hasonló szigorúságot vár el, mint önmagától?

    Igen, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumban voltam 17 éven keresztül igazgató. Azelőtt tanítottam. Hozzá kell tenni, hogy a középiskolai tanárnak az is a feladata, hogy megkövetelje a rendet és a fegyelmet. Nagyon fontosnak tartottam azt, hogy a diákjaim korrekten álljanak a követelményekhez, úgy gondolom következetes felelős pedagógusként tartottak számon. Ugyanakkor rendkívüli módon tiszteltem a a tanulóimat. És ezt nagyon sokszor vissza is kaptam. Amikor visszalátogatok, ezt a tisztelet érzem a mai napig. Szombaton volt a szalagavató, 1500 ember volt, és nagy megtiszteltetés volt, hogy nekem, mint címzetes igazgatónak, a diákok előtt tűzték fel a szalagot, amit minden évben megkaptam, amióta eltávoztam. Bár hozzá kell tenni, hogy fizetés nélküli szabadságon vagyok.

    1432 alkalommal vett részt szavazáson. Mindegyikre emlékszik?

    Nem lehet mindre emlékezni. Nem beszélve arról, hogy jó pár szavazás van, például a költségvetéssel kapcsolatban, amikor hét másodperc áll rendelkezésre ahhoz, hogy az adott témáról véleményt alkossunk.

    Akkor nem nagyon ásta bele magát a zömébe?

    Végső soron egyenként nem áshatja bele magát az ember. De akkor nyilván azokba a területekbe, amelyek az ember saját szakterületéhez tartoznak, azokkal tud foglalkozni.


    Emlékszik-e arra, hogy hogyan szavazott Gőgös Zoltán válaszára, amelyet a „Mikorra készülnek el a digitális kataszteri térképek, amelyek teljessé teszik az egységes ingatlan nyilvántartás informatikai rendszerét” című kérdésre adott?

    Nem emlékszem konkrétan, hogy mikorra készül el. Nyilván támogatólag szavaztam [Beugratós kérdés volt: nem szavaztak róla]. A digitális kataszteri térképekkel kapcsolatos anyagokat nagyon fontosnak tartom, hiszen a képviselői területemen már elkészültek azok a kataszteri térképek, amelyekkel a falugazdászok egyértelműen segíteni tudják az agrárterületen dolgozók munkáját.

    A felesége mit szól ahhoz, hogy állandóan a parlamentben van, és ahelyett egyszer sem vitte el cukrászdába?

    Nem vagyok állandóan a parlamentben, csak a hétfő, kedd, szerda köti ide. A képviselői területemen nagyon jelentős arányban vagyok jelen. Ha azt a statisztikát megnéznék, mert az előző képviselői ciklusban több mint 2000 rendezvényen vettem részt a képviselői területemen. Egy kis humort is vigyünk bele a dologba. A feleségemmel meglehetősen sűrűn járunk rendezvényekre, felelősen merem azt mondani, hogy a 2002-2006 ciklusban 94 bálban voltunk együtt. De szeretünk cukrászdába járni, Mezőtúron a Tibi cukrászdában fordulunk meg sűrűn.

    Háromszor volt az előző ciklusban frakcióvezető-helyettes is (2003 október, december és 2004 szeptember) utóbbi éppen a Medgyessy után, és Gyurcsány előtti időszak. Emlékszik, hogyan lett helyettes?

    A frakcióvezető-helyettesi megbízás rövid időre szól. Amikor napirend előtt szól a képviselő, akkor erre az időszakra kapja meg a megbízatást. Ez általában oktatással kapcsolatos témához kapcsolódott, illetve ami számomra nagyon nagy megtiszteltetés volt, 2003-ban én mondhattam az év utolsó hozzászólását a napirendek között, amely úgymond a pedagógusokhoz szólt. Köztudott, hogy a 2002-2003-as tanévben nagyon sok olyan pozitív intézkedés és törvényalkotás volt, amely az oktatás illetve a pedagógus pályát pozitívan érintette.

    Ha jól láttuk a vagyonnyilatkozatában a Sziltop Kht-tól havonta 150 ezer forintot kap tanácsadásért. Milyen tanácsokat ad?

    Amikor a Sziltop Kht. igazgatója voltam, akkor is a felnőttképzéssel kapcsolatban tevékenykedtem, majd amikor képviselő lettem, felkértek, hogy folytassam ezt. De azt mondtam, nem tartom tisztességes dolognak, hogy a képviselői munka mellett úgymond egy másik főállást is felvállaljak. Ezért kértek fel, hogy az eddigi oktatással kapcsolatos tapasztalatokat hasznosítsam így. Rendszeres kapcsolatban vagyok velük. Még mindig vannak olyan felnőttek, akiknek diákéveik során nem adatott meg, hogy nappali képzésben tudjanak olyan ismereteket szerezni, hogy a munka világában el tudjanak helyezkedni, ezen próbálunk segíteni. Éppen ma látott napvilágot, hogy 1999-ben a foglalkoztatottaknak 0,9 százaléka nem végezte el az általános iskolát, ez mára 0,3-ra csökkent. Ez örömteli dolog. A Sziltop is hozzájárul mindehhez.


    Ha három mondatban meg kellene indokolni, hogy miért van szükség az oktatási reformra, mit mondana?

    Hogy a munka világára alkalmas képzési formákra készítsük fel a fiatalokat. A másik, hogy akiknek nem volt megadva a lehetőség arra, hogy tanuljon, azok az egy életen át tartó tanulás lehetőségével tudjanak élni. És megteremteni azokat a formákat, amelyekkel saját maga által képes legyen az információkat értelmezni és elsajátítani.

    Sosem gondolt arra, hogy befesse a haját? Nagyon szép ősz az egész kobakja.

    Festem, csak szálanként és belülről. Köztudott, hogy akinek ősz haja van, annak festékhiányos, tehát ezért ilyen szép ősz. A kérdésre válaszolva, nem gondoltam. Több mint 30 éve ilyen, így szoktak meg, én elfogadom magamat, mi több, a feleségem is így fogad el.

    Sárga rózsa vagy vörös rózsa?

    Vörös rózsa.

    Hány méter magasan fekszik Mezőtúr?

    82 méter magasságban fekszik. Szülővárosom, Eger 100 méterrel magasabb.

    Gondolt-e arra, hogy oktatás vagy foglalkoztatás, sőt – mint kiderült – agrárbeállítottsága miatt valamilyen kormányzati munkát vállaljon.

    Az a képviselői terület, amely engem 2006-ban megválasztott azért választott meg, hogy ezért a területért dolgozzak. Azon túlmenően nyilván a szakbizottságokban dolgozik az ember, ilyen jellegű kormányzati irányultságom még nem volt. Az általában nem úgy szokott lenni, hogy az ember nagyon akarja. Ha van erre felkérés, akkor elvállalja vagy nem vállalja.