Vizsgálat a cigányozó tanárok ügyében

2008.10.17. 11:06
Vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa azoknak a szegedi tanároknak az ügyében, akik egy nyilvános fórumon cigányozták. A pedagógusok egy roma diákokat segítő mentorprogram résztvevői.

Vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa azoknak a roma diákokat segítő mentorprogramban résztvevő szegedi tanároknak az ügyében, akik egy közösségépítő portálon cigányoztak.

A Délmagyarország című napilap a hét közepén írt arról, hogy egy közösségépítő portálon cigányoztak azok a szegedi tanárok , akik egy, a roma diákokat segítő mentor program résztvevői. A tanárok azt hitték, nem nyilvános fórumon jelennek meg a szövegeik.

Aáry-Tamás Lajos pénteken azt mondta, meg akarja vizsgálni, hogyan történhetett, hogy éppen azok a tanárok viszonyulnak a roma gyerekekhez így, akik részt vettek abban az együttes munkában, amit a szegedi önkormányzat azért kezdeményezett, hogy ne alakuljanak ki roma gettók, elkülönült iskolák.

Aáry-Tamás Lajos hangsúlyozta, súlyos vétket követtek el a pedagógusok. Ha nem bírják ki, hogy ilyen jelzőket használjanak a gyerekekkel és családjaikkal kapcsolatban, akkor nem kell tanárnak menni, "el kell menni erről a pályáról" - fűzte hozzá. Aáry-Tamás Lajos azt mondta, hogy praxisa során még nem találkozott pedagógusok részéről ennyire otromba, durva szóhasználattal, mint amivel most a roma diákokat illették.

Megjegyezte, a tanárokat alkalmazó iskolák fenntartói már elindították a fegyelmi vizsgálatokat, és nagyon bízik benne, hogy a szankciók az elkövetés súlyának megfelelőek lesznek. Az ő vizsgálata figyelemfelhívás is, hogy mit is jelent a közszolgálat, mondta.

"A közoktatás közpénzekből működtetett közszolgáltatás. A pedagógusok közszolgák, akiknek elsődleges kötelezettsége, hogy többoldalúan, tárgyilagosan oktassák, neveljék a diákokat. Közszolgaként vállalniuk kell azt, hogy ha az oktatás területén valamilyen feszültség jelentkezik, akkor ennek kezelésében részt vesznek" - fejtette ki a biztos.

A napilap írásában beszámolt arról, hogy olyanok is vannak köztük, akiknek azért kreáltak általános iskolai állást, hogy mentorként segítsenek beilleszkedni új iskoláikban a volt mórás roma tanítványaiknak.

Az iskolát az előző tanévben azért zárták be, hogy megszűnjön az elsősorban roma diákokat oktató intézmény különállása, a diákokat a város 11 iskolájába irányították néhány egykori tanáruk kíséretében. Rájuk azért volt szükség, hogy mentorként továbbra is segíthessék tanítványaik fejlődését, hiszen ők ismerik legjobban a gyakran többszörösen hátrányos helyzetű diákokat. A szegedi deszegregációs programnak - a vásárhelyivel együtt - azóta országosan is jó híre lett.

Az újság megkereste az egyik érintett tanárnőt, aki - miután szembesítettek a nyilvános levelezés tartalmával - úgy nyilatkozott, hogy ők csak átvették más fórumozók szóhasználatát, amikor orknak, norvégnak, tücsöknek, cigónak, c-nek nevezték szövegeikben a romákat. Egy másik érintett szerint butaság volt a cselekedetük.

A szegedi önkormányzat oktatási irodájának vezetője, Kardos János erre úgy reagált, hogy több tízmillió forintért létesítettek 16 és fél álláshelyet az egykori iskola volt pedagógusainak. Ha úgy tetszik, azért van állásuk a nagyvárosban - ahol 500 pedagógusnak egyébként nincs munkahelye -, hogy a roma tanulókat segítsék.

Ha beigazolódik, hogy valóban éppen a mentorként működő pedagógusok képesek ilyen szövegeket megfogalmazni, akkor ezzel máris bebizonyították saját alkalmatlanságukat. Arról is tájékoztatott, hogy a fenntartó önkormányzat intézkedése eredményeként fegyelmi vizsgálatok indulnak azokban az iskolákban, ahol a fórumozó volt mórás tanárok tanítanak.

Két pedagógust sikerült egyértelműen sikerült beazonosítani a bejegyzésekből, ellenük már elindult a fegyelmi viszgálat. Az egyik pedagógus egynapos gondolkodási időt kért, majd csütörtökön - közös megegyezéssel - otthagyta az oktatási intézményt, tájékoztatott Kardos János.