A köztévének 27 millióba került Rudi menesztése
Rudi Zoltán, az MTV frissen kinevezett hírigazgatója még 1999-ben távozott a köztévé híradójának éléről. Távozásakor Rudi 20 millió 209 ezer forintot kapott végkielégítés gyanánt, az MTV-nek azonban további hétmilliójába került távozása, ki kellett ugyanis járandósága után fizetni a TB-járulékot, a munkaadói- és a szakképzési hozzájárulást. Rudit néhány hete nevezték ki a köztévé hírigazgatójának, akkori közleményében az MTV azt közölte: Rudi Zoltán visszafizeti a felvett összeget.
A visszafizetés részletei nem publikusak
Az MTV-nél azonban nem tudtak arra válaszolni, hogy erre milyen ütemezéssel kerül sor, de erről Rudi Zoltán sem kívánt részleteket elárulni. Közlése szerint ugyanis egy magánjogi szerződés keretében állapodott meg az MTV Rt.-vel, melynek részletei nem publikusak. Így nem sikerült kiderítenünk, hogy a hírigazgató visszafizeti-e az általa felvett teljes összeget. Rudinak ugyanis adóznia kellett a 20 milliós summa után, az MTV-nek viszont a teljes összeget kell visszafizetnie a PM-nek, beleértve az általa kifizetett közterheket is.
Tévés berkekben sokan egyébként azt is tudni vélik, hogy a pénzügyi tárcához az MTV saját forrásból utalja vissza a nagyösszegű törlesztésre váró végkielégítéseket. A PM sajtóosztálya nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy a kormányváltás óta visszafizetette-e az MTV bárkinek is a végkielégítését.
|
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon