Valér
2 °C
8 °C

Az SZDSZ mélypontjait nehéz rangsorolni

2006.11.24. 16:02
„Arról a pártról, amelyik kipécézte magának azt a szerepet, hogy egyfajta morális magaslatról megfegyelmezi a politikai életet, kiderül, hogy amikor egy kicsit be van rezelve, kiteszi a traktorral behajtani tilos táblát.” Interjú Schiffer András ügyvéddel, ismert jogvédővel a liberális párt mélyrepüléséről, az SZDSZ szabadságellenes lépéseiről és a jogvédő hagyomány eltűnéséről.

Jópár magyar és nemzetközi jogvédő bírálja a rendőrség október 23-ai fellépésének egyes részleteit. Az emberi jogi hagyományaira oly büszke SZDSZ nincs közöttük. Gondolkodom egy ideje, miért. Szerinted?

Az SZDSZ ezekre a hagyományaira már korántsem annyira büszke. Mint egykori SZDSZ-szavazó, meglehetős csalódottsággal látom, hogy a párt vezérkara inkább ideges, ha ezekre a hagyományokra emlékeztetik őket volt politikusaik. A Kuncze-Demszky-Pető-Magyar négyesfogatot leginkább hideglelés fogja el, ha mondjuk Kis János, vagy éppen Tamás Gáspár Miklós ilyen témákról nyilatkozik.

Schiffer András
Schiffer András 35 éves ügyvéd, a Védegylet szervezőbizottságának tagja, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvivője, évek óta aktivistaként részt vesz a két szervezet munkájában, azonban az interjúban elhangzott véleménye nem tükrözi ezen szervezetek álláspontjait, nézeteit magánszemélyként fejtette ki. A Védegylet pártpolitikai kérdésekben nem akar állást foglalni, a TASZ pedig jogvédő szervezetként egyáltalán nem tartja feladatának, hogy véleményt alkosson a pártok tevékenységéről.

Legkeményebben Tamás Gáspár Miklós fogalmazott, hogy „oszlassátok fel a pártot”.

TGM nyilván tisztában van azzal, hogy nem teljesítik a kívánságát.

De annak lehetnek következményei, ha elveszítik azok támogatását, akik emberjogi hiedelmeik miatt szoktak rájuk szavazni.

A tavaszi választási kampány idején az indymédián jókora felzúdulást keltett, hogy TGM, a magyar újbaloldali globalizációkritikusok egyik vezető teoretikusa nyíltan az SZDSZ támogatásra szólított fel. Annak a pártnak a támogatásra, amelynek gazdaság- és társadalompolitikája homlokegyenest ellenkezik az elveivel. Tamás Gáspár Miklós esete plasztikusan ábrázolja nagyon sok olyan ember vívódását, aki még 2006-ban is hajlandó volt támogatásáról biztosítani az SZDSZ-t. A hagyományai miatt az SZDSZ-t belengte egy olyan illúzió, hogy az emberi jogok következetes képviseletére ők a politikai garancia. Egy olyan világban, ahol reális esélye van annak, hogy a szekularizáció megkérdőjelezésével és nettó buzizással választást lehet nyerni, sokan gondolhatták úgy, hogy ezeket az emberi jogi cölöpöket meg kell erősíteni. És ha erre az SZDSZ a biztosíték, akkor be kell segíteni a parlamentbe.

Az október 23-i krízis után azonban a pártvezetés félretett minden hagyományt, sőt, azt az egyszerű taktikai megfontolást is, hogy a parlamenti küszöböt azért tudták átvinni, mert a Fidesz segédcsapatai elkezdték verbálisan megkérdőjelezni a jogállami fundamentumokat. Már nem gondolnak arra, hogy lehetnek azért úgy minimum 1-1,5 százaléknyian, akik kifejezetten ennek hatására szavaztak rájuk.

Midenkinek megvan a maga kiábrándulástörténete.

Nekem huszonéves egyetemistaként, először az volt furcsa, hogy ’94-ben mondvacsinált okokból, a politikai logika elemi szabályait felrúgva, koalícióra léptek az abszolút többséget szerzett MSZP-vel. Miért nem voltak inkább konstruktív ellenzék? Hagyták például, hogy Fodor Gáborral Horn Gyula feltörölje a padlót, holott egyszerűen csak érvényesíteni próbálta, amit az ellenzék, a Demokratikus Charta értelmiségi ikonjai az MDF-kormánnyal szemben képviseltek. A következő gyanús jel az volt, hogy az 1998-as bukta után a pártvezetés nem távozott, csak átrendeződtek, mint a dróton a verebek. 2002-től pedig viharos gyorsasággal követték egymást az események, melyek azt mutatták, számukra már régen nem morális elvekről, értékekről szól a történet. Egy rossz mondatuk nem volt például arról, amit Lamperth Mónika rendőrsége művelt a gyülekezési jog körül.

A 2004-es miniszterelnök-cserekor azt láttuk, hogy kizárólag személyi, hatalmi osztozkodásról szólnak a vitáik az MSZP-vel. Soha nem azért ütköztek, mert valami elvi kifogásuk lett volna.


Schiffer András, Jávor Benedek

Amikor az MSZP szankcionálni próbálta a gyűlöletbeszédet, az SZDSZ-ben Fodor Gábort küldték előre, aki konzekvensen és a párt hagyományaihoz hűen érvelt amellett, hogy a rasszista beszéd visszafogására nem a büntetőjog az adekvát, alkotmányosan elfogadható eszköz. Majd a Hegedűs Lóránt-féle ítélet után egyszerűen cserbenhagyták, és megszavaztak egy törvényt, amiről tudták, hogy alkotmányellenes. Kuncze azt mondta: megszavazzuk, de felkérjük a köztársasági elnököt, hogy kérjen előzetes normakontrollt. Hát ilyen nincs! A konzervatív köztársasági elnöknek, Mádl Ferencnek azt üzenték, hogy megszavaztunk valamit, ami alkotmányellenes, és ugyan – ha már így alakult – védje már meg velünk szemben a szólásszabadságot.

Így érkeztünk el 2006. szeptember 17-éhez, amikor nyilvánvalónak tűnt számomra, hogy Gyurcsány Ferenc menthetetlen.

Ekkor az SZDSZ erkölcsi érzéke csődöt mondott?

Tökéletesen.

És itt kezdődött a síkos lejtő?

Gergényi kitüntetéséig? Lehet így fogalmazni.

Ez volt az utóbbi időben a mélypont?

Nehéz rangsorolni. Ezzel nagy versenyben van Kuncze Gábor ócska, embertelen tréfája Révész Máriuszról. Rendőrnek látszó személyek brutálisan összevernek egy parlamenti képviselőt, és a minimális szolidaritás sincs benne az emberrel, a politikus- és képviselőtárssal, hanem elkezd rossz ízűen poénkodni. És teszi ezt annak az egy éve halott Eörsi Istvánnak a lakásán, aki 2004-ben éppen a vezérkar elvtelen magatartása miatt lépett ki pártjából. Erre nincs magyarázat.

Persze, Révész Máriusz politizált azzal, hogy őt összeverték. Ez a minimum! Mi a jóistent csináljon? A Révész Mártíriuszozás után Kuncze Gábornak és társainak, akik az elmúlt években, de főleg jobboldali kormányok idején, folyamatosan felszólaltak a szabadságjogok védelmében, kutyakötelességük lenne kiállni a politikai ellenfél emberi méltósága mellett.

Nem túl hangos sem a belső, sem a külső bíráló kórus. Szent-Iványi István próbálkozott egy megjegyzéssel, de azt mondták neki, hogy Brüsszelből csillagászati távcsővel sem láthatná jól, mi történik nálunk.

Az a Szent-Iványi, aki amúgy meglehetős lojalitással viseltetett az elmúlt két évben is az SZDSZ politikája iránt. Nyilván, mert csillagászati távcsővel sem látta, mi zajlik a pártjában.

Gusztos?

Ő volt az egyike azoknak a képviselőknek, akik kivonultak az eseményeket vizsgálni óhajtó parlamenti bizottság első üléséről, október 23-át követően.

Fodor?

Az első felvonásban, az elkúrtuk-válság kirobbanásakor hallgatott, 23-át követően sajnálatos módon nála is előjöttek az orbánozós pavlovi reflexek. Azzal az értékelésével sem tudok maradéktalanul egyet érteni, amit később elővezetett, bár ezért is kapott a fejére, hogy történtek egyedi rendőri jogsértések, amiket ki kell vizsgálni. Szerintem a videofelvételek alapján nyilvánvaló, itt nem elszigetelt rendőri túlkapásokról van szó. Ez rendőrállami beavatkozás volt. Október 23-án nem is nagyon mérlegeltek, hogy az illető békés sétáló, álldogáló vagy tüntető. Nekem latin-amerikai országok jutottak eszembe.

Az SZDSZ-t annak idején még szidalmazták is ellenfelei, hogy még a bűnelkövetők jogaiért is keményen kiállt. De ez még a Solt Ottíliával és Kőszeg Ferenccel fémjelzett párt volt.

De legalább Fodorban és Szent-Iványiban megszólalt a lelkiismeret és eszébe jutottak a párt hagyományai.

Volt egy fővárosi kísérlet az utcai megmozdulások visszaszorítására.

A mélypontokat tényleg nehéz rangsorolni. Demszky Gábor, aki maga is elszenvedője volt annak, milyen az, amikor nincs gyülekezési szabadság, képes volt keresztülvinni egy ilyen jogszabályt, ami minden ízében alkotmányellenes.

Önkormányzatnak tilos rendeletet alkotnia olyan tárgykörben, ami nem önkormányzati feladat. Alapjogokkal összefüggő törvényeknél korlátozó rendelkezéseket kizárólag törvényben szabad megállapítani és a lényeges tartalmat még ekkor sem lehet korlátozni. A gyülekezés nem más mint kollektív véleményalkotás. Hangosítás nélkül elég vicces. Gyakorlatilag kilúgozzák a gyülekezési törvényt.

Másrészt igenis joga van bárkinek traktorral felvonulni. Megfosztanak egy társadalmi csoportot attól, hogy az önkifejezésére leginkább szolgáló szimbólummal gyülekezzen. Lehet a határokról elmélkedni, de erről a parlamentnek kellene döntenie. A hatályos gyülekezési törvényben is van egy olyan szabály, ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, meg lehet tiltani a demonstrációt. Láttuk, nem kellemes traktorokat kerülgetni, de nem is teszi lehetetlenné az életet. És miért nem tavaly jutott ez eszükbe? Innentől kezdve hiteltelen, hogy a békés belvárosi lakosság nyugalmáért aggódnak.

Nem lehet jogokat és jogállami elveket taktikai megfontolások játékszerévé tenni, és aszerint igazgatni bizonyos szabályokat vagy vallani bizonyos elveket, hogy éppen taktikailag mi az érdekünk. Tessék elolvasni Kis János 1987-es munkáját, hogy „Vannak-e emberi jogaink?”! Pontosan arról szól, hogy nem lehet taktikai engedményeknek felülve szó nélkül hagyni, hogy mások alapvető emberi jogait korlátozzák.

Engem nem is maga a párt érdekel ebben a történetben.

Arra az egészen közvetlen politikai kockázatra ma már egészen vak és süket a teljes politikai elit, hogy mondataik, gesztusaik, miként alakítják a társadalmi környezetet. A rendszerváltás után szocializálódott fiataloknak, akik nem élték meg 1989 eufóriáját, az egész demokratikus jogállam meg mifene, semmi más, mint a politikai hatalom képmutató álcája. Pártállástól függetlenül folyamatosan azzal szembesülnek, hogy a demokratikus jogállamot azok sem igazán szeretik és tartják tiszteletben, akik ebből élnek. Ha valami igazán veszélyes, akkor ez! Hogyan megyünk oda a barikádra, mondjuk egy punkhoz elmagyarázni, te idefigyelj, demokratikus jogállamban élünk. Mi a morális fedezete ezeknek a felszólításoknak? Ezen kéne baromira elgondolkodni.

És akkor arról a pártról, amelyik kipécézte magának azt a szerepet, hogy egyfajta morális magaslatról megfegyelmezi a politikai életet, kiderül, hogy amikor egy kicsit be van rezelve, kiteszi a traktorral behajtani tilos táblát.

És itt nem bizonyos politikusok, Kuncze vagy Fodor jövőjéről van szó, hanem arról, hogy az emberi jogi liberalizmust, az egalitárius szabadelvűséget, amit kezdetben teljes joggal, az utóbbi időben viszont már csak naiv félreértésből a közvélemény az SZDSZ-nek tulajdonít, nem ássa-e alá végletesen az a politizálás, amit az SZDSZ folytat. Az is kérdésessé válik, hogy innentől kezdve egy jogvédő szervezet vagy akár különböző közéleti figurák, akik számára fontosak ezek az alapértékek, milyen hitellel tudnak kiállni a társadalom elé.

És félreértés ne essék, nem képzelem, hogy a másik oldal most egyszerre, egy emberként magáénak vallja a különféle emberi jogi tételeket, melyeket egyébként valaha magáénak vallott a Fidesz egy része. A mostani kormányoldal közönségének ne legyen illúziója, ha kormányváltás következik be, komoly esély van rá, hogy egy majdani úgynevezett jobboldali kormány ugyanezekkel az eszközökkel fog tort ülni.