Adományokból fedezte korteskedését Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt. A támogatótelefon és a Schmitt póló azonban nem lett bombaüzlet: ezekből 10 millió sem jött össze.
Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt kampánya lebonyolítása során 96,8 millió forint bevételt és ugyanennyi kiadást könyvelt el. Erről az érintett kabinetfőnöke, Szabó László tájékoztatta az MTI-t. Mint kitért rá, Schmitt Pál azért hozza nyilvánosságra kampánya költségeit, mivel a választási időszak megkezdésekor ígéretet tett erre. Az ismertetés szerint a támogatói telefonvonal és az sms-ek 4,8 millió forint bevételt és a támogatók anyagi felajánlásai 90 millió forintot tettek ki, míg a pólók ellenértékeként felajánlott támogatás 2 millió forint bevételt hozott.
Schmitt Pál a kampánya során 60 millió forintot költött köztéri, televíziós, rádiós hirdetőfelületek bérletére, valamint szórólapokra. A hirdetések gyártási költsége 19 millió forint volt. A támogatói koncert és egyéb rendezvények lebonyolítása 15 millió forintba kerültek, míg az Összefogás Budapestért Támogatói Központ működése 2,8 millió forintot emésztett fel.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 124 m2 Szobák 2+3 db Vételár 94,99 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon