Csaknem százmilliót kampányolt el Schmitt Pál

Adományokból fedezte korteskedését Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt. A támogatótelefon és a Schmitt póló azonban nem lett bombaüzlet: ezekből 10 millió sem jött össze.
Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt kampánya lebonyolítása során 96,8 millió forint bevételt és ugyanennyi kiadást könyvelt el. Erről az érintett kabinetfőnöke, Szabó László tájékoztatta az MTI-t. Mint kitért rá, Schmitt Pál azért hozza nyilvánosságra kampánya költségeit, mivel a választási időszak megkezdésekor ígéretet tett erre.

Az ismertetés szerint a támogatói telefonvonal és az sms-ek 4,8 millió forint bevételt és a támogatók anyagi felajánlásai 90 millió forintot tettek ki, míg a pólók ellenértékeként felajánlott támogatás 2 millió forint bevételt hozott.

Schmitt Pál a kampánya során 60 millió forintot költött köztéri, televíziós, rádiós hirdetőfelületek bérletére, valamint szórólapokra. A hirdetések gyártási költsége 19 millió forint volt. A támogatói koncert és egyéb rendezvények lebonyolítása 15 millió forintba kerültek, míg az Összefogás Budapestért Támogatói Központ működése 2,8 millió forintot emésztett fel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58