Szkinhedek zavarták meg a hanukaünnepséget

Szkinhedek zavarták meg szerdán este a budapesti nyugati téren tartott hanuka-ünnepséget - tudta meg az Index a Budapesti Rendőrfőkapitányság sajtóosztályán. A Magyar Revizionista Mozgalom tagjai bejelentették összejövetelüket, ezért a rendőrök nem avatkoztak közbe.
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a gyertyagyújtás előtt irredenta jelképekkel felszerelt szkinhedek jelentek meg a színpadnál, azt kiabálva: "Magyarország a miénk!"

Zoltai Gusztáv közlése szerint a jelenlévő rendőrök nem léptek közbe, mondván, hogy a csoportosulás is bejelentette rendezvényét.

A Magyar Revizionista Mozgalom és a Chabad Lubavitch Zsidó Oktatási és Nevelés Alapítvány képviselői végül megegyeztek egymással abban, hogy a szkinhedek - bár engedélyük fél hétig szólt - negyed órával korábban elhagyja a helyszínt.

Az ügyvezető igazgató közlése szerint verekedés nem tört ki, de számukra nagyon kellemetlen volt az incidens, már csak azért is, mert az ünnepségen az Európai Zsidó Kongresszus hét végi budapesti ülésére érkezett külföldi vendégek is részt vettek.

Zoltai Gusztáv tájékoztatása szerint az országos rendőrfőkapitány telefonon ígéretet tett arra, hogy csütörtökön kivizsgáltatja az esetet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19