Vádat emeltek Sík Zoltán ellen

2004.09.14. 19:26
Az ügyészség folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolja Sík Zoltánt és Ormós Zoltán ügyvédet, amelyet Sík felbújtóként követett el. Sík Zoltán 2001. június 1. és 2002. május 31. között vezette a Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztosságát.
Vádat emeltek magánokirat-hamisítás vétsége miatt az Orbán-kormány volt informatikai kormánybiztosa, Sík Zoltán, valamint egy ügyvéd ellen, hangzott el az egyik kereskedelmi televízióban kedden este.

Szerződés nélkül

A TV2 Tények című hírműsorának információját az MTI-nek megerősítette egy, az eljárást jól ismerő, magát megnevezni nem kívánó személy, aki elmondta: a vádirat szerint Sík Zoltán 2001. június 1. és 2002. május 31. között vezette a Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztosságát, az ügy másodrendű vádlottja, Ormós Zoltán az Ormós ügyvédi iroda vezetője.

A vádirat szerint Ormós Zoltán ügyvédi irodája 2001 márciusától szerződés nélkül dolgozott az informatikai kormánybiztosságnak az elektronikus aláírásról szóló törvény végrehajtási rendeleteinek megalkotásán, majd 2001 júliusától a hírközlési törvény végrehajtási rendeleteinek előkészítésére kapott felkérést.

Valótlanul tartalmazzák

A vád szerint 2001. augusztus 6-án Sík Zoltán és Ormós Zoltán szerződést kötött jogi tanácsadásra és iratszerkesztésre, eszerint Ormósnak a számlához csatolnia kellett kimutatást az elvégzett munkáról, hogy mennyi időt töltöttek feladatuk végrehajtásával. A vádirat szerint a szerződés megkötése után nyílt lehetőség arra, hogy az ügyvédi iroda korábbi munkájának ellenértékét elszámolják.

Sík Zoltán ragaszkodott ahhoz, hogy a korábbi munkáért járó díjazást a szerződés keretében számolják el, ezért arra bírta rá Ormós Zoltánt, hogy olyan számlákat és teljesítés-igazolási jegyzőkönyveket nyújtson be az informatikai kormánybiztossághoz, amelyek az adott hónapban végzett munkát és annak értékét valótlanul tartalmazzák - áll a vádiratban.

Az elszámolásban egyébként közreműködőként tüntettek fel olyan ügyvédet, aki nem is végzett munkát. Az ügyészség ezért folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével vádolja Sík Zoltánt és Ormós Zoltán, amelyet Sík felbújtóként követett el. Korábban Sík Zoltán reálisnak nevezte a különböző ügyvédi irodáknak jogi háttérmunkák címén kifizetett több száz millió forintos díjat.