Az ORTT szerint ez olyan súlyos szerződésszegés, ami miatt a legsúlyosabb szankciót kellett alkalmazniuk. A médiahatóság döntését egy hónapon belül lehet megtámadni és a jogorvsolati eljárás akár több évig is elhúzodhat. Addig pedig zavartalanul sugározhatja adását a Sláger Rádió.
A médiahatóság döntése előtt két lehetőséget mérlegelt: az egyik a most megszületett határozat, vagyis államigazgatási szervként mondta föl a Slágerrel kötött szerződést. Az ORTT irodája azt is felvetette, hogy a polgári törvénykönyv alapján mondja fel a testület a megállapodást. Ebben az esetben kisebb mozgástere lett volna a szerződést nem teljesítő műsorszolgáltatónak, mert 15 napos fellebbezési határideje lett volna, viszont a választott bíróságnak kellett volna döntenie, ilyen esetekben pedig gyorsabb az átfutási idő, mintha az államigazgatási szerv határozatát rendes bírósági procedúra keretében támadják meg. Ezt a lehetőséget azonban a hét tagú testületből csak ketten támogatták.
A Sláger Rádió közösen oldaná meg a vitás kérdéseket
Rendkívül csalódottak vagyunk az ORTT merev döntése miatt, hiszen a Sláger Rádió minden elképzelhetőt megtett annak érdekében, hogy a Testülettel folytatott tárgyalásokon egy módosított fizetési stratégiát dolgozzon ki - tartalmazza a Sláger Rádió csütörtöki közleménye.
Emklékeztetnek: egy 500 milliós bankgaranciát bszereztek be, hogy a testület jóhiszemüségüket látva tárgyalóasztalhoz ül velük. Sajnálják a történteket és meggyőzödésük, hogy nem bírósági perekkel kellene a problémát megoldani, hisz közleményük szerint a piaci viszonyok teszik lehetetlenné korábban vállalt kötelezettségeik betartását, amin közös erővel kellene változtatni.
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
Rovataink a Facebookon