Emma
-2 °C
6 °C

Sólyom szerint a jó ízlés szabhat csak határt a sárdobálásnak

2007.01.23. 14:05
Sólyom László szerint kivédhetetlen, hogy a politikus bírálata családtagjainak is fájdalmat okozzon, reagált Lendvai ildikó hétfői nyilt levelére az államfő. A szocialista frakcióvezető amiatt fejezte ki aggodalmát, hogy politikusok házainál terveznek tüntetéssorozatot. Szili Katalin válaszában jelezte, egyetért Lendvai Ildikóval.

Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető hétfőn nyílt levélben fordult az államfőhöz és az országgyűlés elnökéhez abban kérve állásfoglalásukat, vannak-e erkölcsi korlátai a véleménynyilvánítás szabadságának. Lendvai annak kapcsán írt levelet, hogy múlt szombaton tüntetők vonultak a miniszterelnök házához, Gyurcsány Ferenc lemondását követelve, és jelezték, ezentúl rendszeresen szerveznek majd demonstrációkat politikusok otthonánál. Lendvai kifogásolta, ha a politikus házánál zajlik demonstráció, az illető kiskorú gyermekei is szenvedő alanyai lehetnek a politikai véleménynyilvánításnak.

Kivédhetetlen

"Jogilag és a mindennapi életben is kivédhetetlen, hogy a politikus bírálata a családtagoknak is fájdalmat okozzon. A véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadsága érdekében olyan állításokat, véleményeket és cselekményeket is el kell tűrni, amelyek sokakat sértenek vagy felháborítanak" - reagált a nyílt levélre Sólyom László, rámutatva a közszereplőknek sokkal több méltánytalanságot kell elviselniük, mint másoknak.


A köztársasági elnök rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a jó ízlés megköveteli, hogy a tüntetők ne hozzák olyan helyzetbe a családtagokat, különösen a kiskorú gyermekeket, hogy "az ilyen közvetlen hatások elől ne tudjanak kitérni". Az államfő szerint a jog védelmet ad az ellen is, ha a kritika behatol a politikusnak a foglalkozása gyakorlásától független magánszférájába, vagy ha közvetlenül a politikában nem szereplő családtagjai ellen irányul, és azokat sérti.

A parlamentben is gyakorlat a családtagok sértegetése

Sólyom szerint példák sora bizonyítja, hogy az utóbbi években nemcsak az utcán vagy a médiában, de a parlamentben is előfordult, hogy súlyos sérelmek érték különböző politikai oldalon álló közéleti szereplők magánéletének sérthetetlenségét, sőt, családtagjaik, gyermekeik méltóságát is. Ez minden esetben elítélendő, és ez ellen a jog is megfelelő eszközöket biztosít.

Sólyom László emlékeztet, elnöksége alatt többször felemelte a szavát a közélet eldurvulása, a politikai ellenfelek démonizálása ellen. Szerinte a frakcióvezető által említett jelenségek nem választhatók el a nyilvános politikai viták elkeserítő színvonalától, és agresszív, a tárgyszerűséget figyelmen kívül hagyó módjától; mint ahogy attól sem, ahogy az erkölcsi értékeket a politika pillanatnyi érdekei szerint hol hangsúlyozza, hol figyelmen kívül hagyja. "Ezért ismételten felhívom a figyelmet a méltányos és érvelő politikai vita szükségességére. Ez a közállapotok javulásának egyik legfontosabb feltétele" - zárul Sólyom válasza.

Szili egyetért Lendvaival

Szili Katalin egyetért Lendvai Ildikóval abban, hogy a politikusok civil szférája, magánélete sehol sem lehet a politikai küzdelmek tárgya, és nem zavarhatja meg a családi életüket. Az Országgyűlés elnöke szerint erkölcs és politika harmonikus viszonya egy demokratikus országban minden körülmények között fontos kívánalom.

"Engem is aggodalommal tölt el, hogy köztársaságunkban ez a mindannyiunk érdekét szolgáló közéleti norma olykor megengedhetetlenül alárendelődik a pártpolitikai csatározások logikájának" - írja Szili Katalin. Úgy fogalmazott: azzal is egyetért, hogy "ezek az erkölcsi határsértések" gyakran éppen a demokratikus jogokra hivatkozva történnek meg, ahogyan ez igaz Lendvai Ildikó által sérelmezett tüntetéssorozatra is.

Véleménye szerint a politikusokkal szembeni kifogások megjelenítésének egy demokráciában számos helyszíne kínálkozik, de ezek egyike sem a családi otthon közvetlen környezete, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki képviselőről van szó.

"Mint demokratikus érzelmű ember és mint a parlament elnöke vallom, hogy a demokratikus politizáláshoz az őszinte szó, a párbeszéd és a jó érzés, egymás tisztelete vagyis az állampolgárok erkölcsi komfortérzete szorosan hozzátartozik" - áll a levélben. Szili Katalin kitért arra is: kész minden olyan párbeszédre, egyeztetett állásfoglalásra, amely a közéleti normák tisztázását és tiszteletben tartását

Lendvai reméli, egyre kevesebb lesz a tüntető

Lendvai Ildikó, miután megkapta a válaszleveleket, azt mondta: egyetért mindkét közjogi méltóság válaszával, és azokban számos megfontolandó gondolatot is talált. Hozzátette: abban bízik, hogy a politikai véleménynyilvánításra vállalkozó csoportok többsége odafigyel a köztársasági elnök és a házelnök szavára, és ha lesznek is ilyen típusú "inzultusok", a résztvevők és a támogatók köre egyre szűkebb lesz. "Meghallgatásra találtam" - kommentálta a válaszleveleket a politikus.