Sólyom az autonómia lehetőségeiről beszélt

2007.05.18. 14:12
Tényszerűen fel kell tárni a magyarság autonómiájának európai lehetőségeit, mondta Sólyom László egy konferencián. A köztársasági elnök arról is beszélt: nem baj, ha magyar nemzet történelmének feltárása egyes szomszéd népeknél indulatokat vagy értetlenséget kelt, nekik is szembe kell nézniük a saját történetükkel.

Tudatában kell lenni annak, hogy az európai uniós csatlakozással egyes nemzetrészek, "úgy tűnik, hosszabb időre" az unión kívül maradnak. Ezért a nemzetrészek közötti kapcsolattal kiemelten kell foglalkoznunk - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Határon túli magyarság a XXI. században című konferenciasorozat harmadik találkozóján, pénteken a Sándor-palotában.

Ezeknek a konferenciáknak a célja az, hogy együtt keressük a magyar nemzetstratégia útjait és jövőjét, azt, hogyan lehet a magyar nemzetet egységesíteni, illetve hogyan lehet ezt az egységet kifejezni a mostani "új körülmények között" - fejtette ki a köztársasági elnök a határon túli és magyarországi tudósok, értelmiségiek részvételével rendezett konferencián.

Közölte: szakítani kívántak azzal a "korábbi kötődéssel", hogy a magyarság ügyét a napi politikához kötik. Ez civil kezdeményezés, politikusok nincsenek közöttünk - mutatott rá az államfő.

Közölte: örül annak, hogy "előtérbe kerültek a háború utáni történések", így például a kitelepítések, a "délvidéki történések", Erdély "bizonytalan sorsa".

A köztársasági elnök szerint a magyar nemzet történetének feltárását folytatni kell, és - mint fogalmazott - be kell hozni a köztudatba. Nem baj, ha ez egyes szomszéd népeknél indulatokat vagy értetlenséget kelt, nekik is szembe kell nézniük a saját történetükkel - tette hozzá az államfő.

Az autonómia és a regionalizmus kérdéséről szólva azt mondta: bár a szomszédos államokban erre sokan hisztérikusan reagálnak, "a mi feladatunk az, hogy tényszerűen tárjuk fel ennek az önigazgatási formának az európai lehetőségeit". Ezt meg fogják érteni a többi országok is - fűzte hozzá.

Mint mondta, a cél az, hogy tényszerűen és tudományosan megtárgyalják a lehetőségeket, majd közös álláspontot alakítsanak ki e kérdésben.