A Fidesz is élt a soproni MSZP-s húzással

2004.10.20. 13:08
A Fidesz is élt 2003-ban a soproni választási bizottság által elutasított MSZP-s húzással, hogy egy listán már bejutott, aktív képviselőt indít az egyéni képviselőségért az időközi választáson. 2003-ban Pécsen két kompenzációs listán már bejutott önkormányzati képviselő is indult a város megüresedett körzeteiben. Ennek ellenére szerdán a győri területi választási bizottság is elutasította Kránitz László nyilvántartásba vételét.
2003 decemberében Nagy Csaba győzött a halálozás miatt megüresedett pécsi 10. számú egyéni körzetben. Az időközi önkormányzati választáson a Fidesz MDF-fel közösen jelölt politikusa akkor már több mint egy éve a nagyobbik ellenzéki párt pécsi frakcióvezetője volt.

Nem vették be

Ismét elutasították Kránitz László indulását
A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottság helybenhagyta a helyi választási bizottságnak azt a döntését, miszerint Kránitz Lászlót, az MSZP képviselőjelöltet nem vették nyilvántartásba a november 14-i időközi országgyűlési képviselőválasztásra, arra hivatkozva, hogy Kránitz László már országgyűlési képviselő. A határozat ellen az MSZP Sopron és Környéke Szervezete kifogást nyújtott be a Győr-Moson-Sopron megyei Bírósághoz. A testület álláspontja szerint az esetlegesen létrejött kettős mandátum a képviselő egyik mandátumáról történő lemondásával szűnne meg, amelyet az érintett vagy megtesz, vagy nem. A területi választási bizottság indoklása szerint a már országgyűlési képviselői mandátummal rendelkező személy nyilvántartásba vétele megteremti a kettős mandátum létrejöttének a lehetőségét, ha a jelöltet képviselővé választják. (MTI)
Mint emlékezetes, kedden a Győr-Moson-Sopron megyei 07. számú országgyűlési egyéni választókerület választási bizottsága a jobboldali delegáltak közös álláspontja alapján visszautasította Kránitz Lászlónak, az MSZP jelöltjének nyilvántartásba vételét. A bizottság szerint Kránitz összegyűjtötte ugyan a szükséges mennyiségű kopogtató cédulát, de mivel már listán 2002-ben bejutott a parlamentbe, nem indulhat a Szájer József EP-képviselősége miatt megüresedett egyéni mandátumért. Korábban a Fidesz helyi kampányfőnöke is kifogásolta az MSZP jelöltválasztását, mert mint mondta, így nem tudható, hogy végül kit juttatnak a szavazók a parlamentbe.

Kompenzálták

Az Index információi szerint azonban a Fidesz önkormányzati szinten korábban már szintén élt azzal a lehetőséggel, hogy a ciklus közben kiírt választásokon aktív képviselőket indítson. Az ellenzéki párt pécsi szervezete 2003-ban kétszer is olyan jelöltet állított, akik a 2002-es önkormányzati választásokon elvérzetek ugyan, ám a Fidesz kompenzációs listáján mégis bejutottak a pécsi önkormányzat ellenzéki frakciójába.

A frakcióvezető indult

2003 májusában Molnárné Garai Edit próbálkozott a 2. számú egyéni körzetben, ahol egy MSZP-s képviselő lemondása miatt kellett új képviselőt választani. A listán már közgyűlési mandátummal rendelkező jelölt azonban csak 22,4 százalékot szerzett, így ismét egy szocialista jelölt jutott a pécsszabolcsi egyéni mandátumhoz. Decemberben azonban már maga a pécsi önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője szállt versenybe 10. számú körzet egyéni képviselőségéért. Az SZDSZ képviselőjének halála miatt kiírt időközi választáson Nagy Csaba 55,3 százalékkal meg is nyerte a szavazást, és listás helyére Fekete Éva került. Nagy 2002-ben ugyanabban a körzetben csak második lett a 48 százalékot szerzett Petrovits József mögött.

Az Index által megkérdezett szakértők szerint a országgyűlési és az önkormányzati képviselők választására az egységes választási szabályok szerint egységes alapelvek, egységes általános szabályok és egységes eljárási rend vonatkozik.

Hatalmas támogatás Kránitznak
Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint "a képmutatás magasiskolájának neve Fidesz - Magyar Polgári Szövetség", ugyanis míg a parlamentben a nagyobbik ellenzéki párt elhatárolódik a szélsőjobboldaltól, addig megyei szinten velük "egységfrontban" akarja megakadályozni "a hatalmas lakossági támogatást élvező" Kránitz László bejutását a képviselőválasztásra. (MTI)