Az Orbán-kabinet átírta volna a státustörvényt

Több lényeges pontban írta volna át a státustörvényt az a módosító indítvány, amelyet az Orbán-kormány közvetlenül bukása előtt hagyott jóvá - értesült a Népszabadság. A volt külügyi államtitkár szerint csak technikai jellegű változtatásokról van szó, azonban a Népszabadság birtokába került dokumentumok azt mutatják, komoly változtatásokat tervezett az Orbán-kabinet. Az új külügyi vezetés és az új kormány az átadás-átvétel során nem kapott tájékoztatást a tervekről.
Legalább fél tucat helyen írta volna át – nemritkán jelentős mértékben – a státustörvényt az a módosító indítvány, amelyet az Orbán-kormány közvetlenül bukása előtt hagyott jóvá.

Titkolt szándék

A Népszabadság birtokában lévő hatoldalnyi szövegtervezetet távozásakor Orbán Viktor még átadta a szomszédos országokban működő magyar szervezetek vezetőinek, de a módosító javaslat már nem jutott el az akkori ellenzéki pártokhoz, sőt az alakuló új kormányhoz sem.

A napilap úgy tudja, az új külügyi vezetés hiába kereste a módosító dokumentumot az átadott iratcsomagban; Kovács László szóbeli tájékoztatást sem kapott a távozó külügyi vezetéstől az Orbán-kormánynak arról a szándékáról, hogy módosítani akarja a státustörvényt.

A titkolózás azért is érthetetlen, mivel Horváth Gábor külügyi szóvivő még tavaly novemberében kijelentette: a velencei bizottság jelentésének javaslatait a magyar kormány a törvény végrehajtási rendeleteibe fogja beépíteni.

A kormány hivatalos kiadványának, a Határozatok Tárának május végi számából kiderülhetett ugyan, hogy az Orbán-kabinet a múlt hónapban, 14-én és 22-én, két olvasatban tárgyalta és fogadta el a módosítási előterjesztést, de magát a jóváhagyott szövegtervezetet nem tette közzé.

'Csak technikai jellegű'

Az eset kapcsán Németh Zsolt volt külügyi államtitkár azt hozta fel magyarázatul, hogy az Orbán-kabinet csak technikai jellegű változtatásokat irányzott elő a törvénnyel kapcsolatban. A Fidesz – tette hozzá Németh – semmilyen körülmények között sem járulna hozzá az érdemi módosításhoz.

A Népszabadsághoz eljutott módosítási szövegtervezetből azonban kiderül: Németh állítása nehezen hozható össze a tényekkel. A hét cikkelyből álló dokumentumból kiderül ugyanis, hogy Orbánék egyebek között az ajánló testületek hatásköre és jogállása, továbbá a hozzátartozói igazolványok kiadása tekintetében ítélték szükségesnek a törvénymódosítást, mégpedig azzal a látható szándékkal, hogy a jogszabályt összhangba hozzák a velencei bizottság ajánlásaival, valamint az Orbán–Nastase paktummal.

A napilap keddi számában részletesen leírja, mely pontokon, milyen változtatásokat akart az előző kormány.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47