Román és európai össztűz a státustörvényre

2001.06.25. 21:11
A magyar státustörvény elutasítása mentén a román politikai élet összes pártja egyesülni látszik: a kormányzó PSD-től kezdve az ellenzékinek számító Demokrata Pártig mindenki a törvény felfüggesztését kéri. A román rádió tudósítása szerint az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke, Lord Russell-Johnston sem ért egyet a törvény alkalmazásával, szerinte az csupán kozmetikai célokat szolgál. A hónap végén a parlament külügyi bizottsága Bukarestbe utazik tárgyalni a státustörvényről.
Adrian Nastase román miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy a magyar státustörvényt addig fel kell függeszteni, amíg Magyarország be nem fejezi a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A román miniszterelnök a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőségének tanácskozása után nyilatkozott erről. Hangsúlyozta, hogy a román kormány nagyon nagy figyelemmel fogja tanulmányozni a törvény végrehajtásának konkrét vonatkozásait.

Mindent megtettek a törvény romániai alkalmazása ellen

A miniszterelnök ismertette: a román kormány megtett minden szükséges lépést annak érdekében, hogy a törvény alkalmazását román területen megakadályozzák. A román kormányfő, aki egyben a PSD elnöke is, leszögezte, hogy pártja egyetért a Demokrata Párt (PD) kezdeményezésével, amely arra szólította fel a román pártokat, hogy egységesen lépjenek fel a státustörvénnyel szemben.

"A státustörvény az európai normákat sérti"

Traian Basescu, a PD hétfőn azt mondta, hogy a magyar státustörvényt teljes egészében fel kell függeszteni, és nem csak Ausztria és Románia területén. Pártja vezetőségének tanácskozása után kifejtette, hogy a magyar státustörvény nemcsak a román-magyar alapszerződés előírásait sérti, hanem az európai normákat is.

A PSD árnyékában politizáló Román Humanista Párt (PUR) elnöke, Dan Voiculescu hétfőn úgy nyilatkozott, hogy veszélyt jelent, ha a magyar státustörvény alapján a magyar nemzetiségű román állampolgárok magyar igazolványt kapnak. Ugyanakkor elutasította a Demokrata Párt kezdeményezését, mondván: az demagóg módon a demokraták megítélésének javítását szolgálja.

Kész az ellen-törvénytervezet

Corneliu Ciontu, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) alelnöke hétfőn bejelentette, hogy pártja már törvényjavaslatot terjesztett elő a képviselőházban arról, miként lehet a magyar státustörvény hatásait megakadályozni Románia területén. A párt - aki a magyar kedvezményeket kettős állampolgárságnak tartja - elképzelései szerint a magyar igazolvány tulajdonosai nem vásárolhatnának Romániában földet, illetve nem lehetne őket állami tisztségekbe megválasztani.

Lord Russel-Johnston: A törvény kozmetikai célokat szolgál

Lord Russell-Johnston, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke hétfőn Strasbourgban kijelentette, hogy nem ért egyet a magyar státustörvénnyel - erősítette meg a román közszolgálati rádió. A román rádió strasbourgi jelentése szerint Russell-Johnston lord azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a státustörvény nem fog hozzájárulni a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar közösségek helyzetének javulásához, sőt a magyar állampolgárok elégedetlenségét válthatja ki.

Lord Russell-Johnston kijelentette, hogy nem ért egyet ebben a kérdésben Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Véleménye szerint a magyar státustörvény kizárólag "kozmetikai célokat" szolgál. A román rádió bejelentette, hogy az Európa Tanács munkájában részt vevő román küldöttség határozattervezetet készített, amelyben szorgalmazzák: az ET parlamenti közgyűlése szólítsa fel Magyarországot, hogy ne alkalmazza a gyakorlatban a státustörvény előírásait.

Az állásfoglalással kapcsolatban Surján László, a testület magyar alelnöke kiemelte, hogy a nyilatkozó hangsúlyozottan magánvéleményt fogalmazott meg, ezért nem lenne helyénvaló megjegyzéseket kiemelni a megnyilatkozásból, hisz az Európa Tanács a dolgok jelenlegi állásánál nem foglalkozik a státustörvénnyel.

A külügyi bizottság Romániába látogat

Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának küldöttsége a szabad demokrata Szent-Iványi István bizottsági elnök vezetésével június végén hivatalos látogatást tesz Romániában a státustörvényről tárgyalni. A testület tagjait fogadja többek között Valer Dorneanu, a román képviselőház elnöke. A delegáció találkozik Ioan Mircea Pascu nemzetvédelmi miniszterrel, Markó Attila kisebbségügyi helyettes államtitkárral és Mircea Geoana külügyminiszterrel is.

Az RMDSZ-nek elég volt
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kivonul a státustörvénnyel kapcsolatos vitából - jelentette ki hétfőn Ráduly Róbert, az RMDSZ parlamenti képviselője. Ráduly azt követően nyilatkozott, hogy az RMDSZ és a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) küldöttsége megbeszélést folytatott a két politikai formáció együttműködéséről, valamint a státustörvényről. A találkozón egyebek között arra a következtetésre jutottak, hogy a státustörvénnyel kapcsolatban kialakult helyzet "a magyar és a román kormány problémája".