Jól védték Horváth Ágnest Salgótarjánban

2008.02.21. 18:14
A rendőrség szerint nem történt aránytalan túlbiztosítás Horváth Ágnes egészségügyi miniszter múlt heti salgótarjáni rendezvényén, az előzetes információk indokolták a nagy számú rendőr és a rohamosztag jelenlétét. Erről Nógrád megye rendőrfőkapitánya beszélt csütörtökön a testület évértékelő sajtótájékoztatóján.

Hetvenhat rendőr volt akkor a téren, valamennyien Nógrád megyeiek, a szolgálatos állomány tagjai, a rohamrendőröket Balassagyarmatról vezényelték át, mondta Szabó Jenő rendőrfőkapitány.

Arról volt információjuk, hogy szélsőséges csoportok akarják megzavarni a rendezvényt, ezzel egyidejűleg a Jobbik demonstrációt jelentett be.

Szolnokon is tüntetők fogadták Horváth Ágnest

Harminc tüntető, többségében idős ember várta szerdán délután Szolnokon Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, aki Békéscsabáról érkezett meghirdetett sajtótájékoztatójára.

A rendőrségi kordon mögött álló demonstrálók bekiabálásokkal, sípolással fogadták a tárcavezetőt a Kossuth téren. Többen transzparenst is tartottak, melyek egyike Hordágy Ágnesnek titulálta a minisztert. Egy másik felirat az ő, valamint Gyurcsány Ferenc és Kóka János lemondását követelte.

Horváth Ágnes kinyitott esernyők védelme alatt ment be az épületbe, majd az SZDSZ területi irodájában megtartotta sajtótájékoztatóját.

Kijövetelekor odament a demonstrálókhoz, próbált szót váltani néhány emberrel, de az indulatoktól fűtött helyzetben érdemi párbeszédre nem kerülhetett sor.

A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint a demonstrációt a szolnoki polgári körök szervezték.

Híreik szerint a minisztert tojással akarták megdobálni, csúzlival meglőni, illetve kiseprűzni, ráadásul aznap a minisztert Vecsésen már inzultus érte.

Az azonosítható rendőrök váll-, test- és lábvédőt viseltek, pajzs volt náluk, valamint egy-egy bilincs, gázspray, gumibot és fegyver, mondta Szabó Jenő. "Az, hogy ez szokatlan volt a városban, azt nem vitatom, de talán az is szokatlan a városban, hogy embereket megdobálnak" – mondta. Nem sérült meg senki, a rendőrség nem volt durva, mindenkinek biztosították mozgás-, szólás- és gyülekezési szabadságát.

Horváth Ágnes február 14-én a Salgótarján Fő terén felállított sátorban találkozott orvosokkal és újságírókkal, de a kordonnal védett sátorba csak azok mehettek be, akiket a rendőrök beengedtek.

A miniszter látogatására 200 ember gyűlt össze a téren, akik közül többen sípoltak, "Gyilkos Ágnes" feliratú zácslócskákkal és tojásokkal érkeztek.

A program szerint Horváth Ágnes lakossági találkozón vércukrot is mért volna, ám ez elmaradt. Az SZDSZ-es politikus rohamrendőrök sorfala között, munkatársai esernyőivel védve hagyta el a Fő teret, incidens nem történt.

A Salgótarjánban szokatlanul erős rendőri jelenlét miatt politikusok is megszólaltak az ügyben az elmúlt napokban.

A Nógrád Megyei Hírlapban Ercsényi Ferenc, az SZDSZ megyei elnöke vérlázítónak és felháborítónak nevezte, hogy Salgótarjánban Fidesz-barát csoportok rátámadtak az egészségügyi miniszterre.

Székyné Sztrémi Melinda, a jobboldali többségű városi önkormányzat polgármestere úgy fogalmazott: "Mit követett el Salgótarján, mit követtek el lakói, hogy az egészségügyi tárca vezetőjének egy felfegyverzett, szinte hadseregnek számító stábbal kellett városunkba érkezni?"