Pandora, Gabriella
-3 °C
3 °C

Havi egymillióért bérel villát Stumpf

2000.10.31. 07:58
Kinőtte rózsadombi 165 négyzetméteres lakását, ezért lakást cserélt Orbán Viktor volt kancelláriaminisztere. Stumpf 165 négyzetméteres, havi 670 ezerbe kerülő lakását cserélte le az egymillió forintos bérleti díjú, hétszáz négyzetméteres, uszodás rózsadombi villára.
"Közelebb van" a havi egymillióhoz hétszáz négyzetméteres, uszodás budai villájának bérleti díja - mondta el Stumpf István egykori kancelláriaminiszter az egyik kereskedelmi televíziónak. A Miniszterelnöki Hivatal volt vezetője nyáron cserélte le 165 négyzetméteres rózsadombi lakását a Gárdonyi Géza utcai luxusvillára.

Részben Stumpf, részben cége

A bérleti díj kétharmadát saját bevallása szerint Stumpf maga fizeti, a fennmaradó részt a volt miniszter alapította, 96.7 százalékban saját tulajdonú cége, a Faktum Kutatási és Tanácsadó Kft. állja. A korábban 670 ezer forintért bérelt rózsadombi lakást négy gyerekkel kinőtte a család - indokolta Stumpf a lakáscserét.

A Gárdonyi utcai luxusvillát Stumpf és cége a nyáron hárommillió forintos tőkével alapított Aléria Kft.-től bérli, az ingatlanhasznosító cég azonban még nem fizette ki az ingatlan vételárát, így a tulajdonjog továbbra is az eladó nevén szerepel.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?