Such György lehet a Rádió új elnöke

2005.04.20. 08:38
Szerdán bontották ki a Magyar Rádió elnökségére érkezett pályázatokat a közrádió kurátorai. Lapértesülések szerint a Magyar Hírlap volt főszerkesztő-helyettese, Such György lehet a befutó, mert személye kiegyensúlyozott hírszolgáltatást ígér. Such nem kívánt hozzáfűzni semmit az értesülésekhez.

Heten pályáznak a közszolgálati rádió elnöki posztjára, és mind a heten érvényes pályázatot adtak le, derült ki, miután a kurátorok közjegyző jelenlétében felnyitották a pályázatokat szerdán. A kuratóriumi elnökség csütörtökön határoz arról, kiket hallgat meg személyesen is elképzeléseiről, mondta Gellért Kis Gábor, a kuratórium elnöke szerdán.

A Magyar Hírlap információi szerint Such György, a lap korábbi főszerkesztő-helyettese, az MTV korábbi alelnöke, az InfoRádió volt programigazgatója a legesélyesebb a posztra. A lap információi szerint személyében megállapodott már az SZDSZ, a Fidesz és az MSZP. A Népszava értesülései alapján szintén Such György tűnik a legesélyesebbnek, ezt a lapnak azzal indokolták, hogy "középre tolná" a közrádió hírműsorait. Információink szerint Such neve már hetekkel ezelőtt felmerült.

Az érintett nem nyilatkozott az Indexnek, azt sem erősítette meg, hogy egyáltalán pályázott.

Bernát nem pályázott

A Népszava szerint Kondor Katalin utódja lehet jó eséllyel Bernát György is, a Tv2 volt hírigazgatója, ezt azonban az érintett cáfolta a lapnak. Mint mondta, meg sem vette a pályázati csomagot, mert kommunikációs vezetője lett egy cégnek.

A győzelemhez a rádió kuratóriumi tagjainak kétharmada, azaz hat ember támogatása szükséges. A meghallgatások után a kuratóriumnak harminc napja van, hogy megszavazza az új jelöltet, ezután következik a nagykuratórium döntése.

A kuratórium elnöksége azután írt ki pályázatot, hogy nem hosszabbították meg a jobboldali elfogultsága miatt többször kritizált Kondor Katalin mandátumát.