Véleménykülönbség
A korábbi igazgató, Mészáros Mónika 15 évi vezetői munka után önként döntött úgy, hogy lemond - tudta meg az Index az iskola titkárságán. Az önkormányzat pályázatot írt ki a posztra. Pályázott az iskola egyik pedagógusa, és egy "vidéki hölgy". A tantestület azt várta, hogy közvetlen kollégájuk kap bizalmat, azonban a képviselő-testület a "vidéki hölgyet" találta alkalmasabbnak az intézmény vezetésére.
Többségi kifogás
Az 56 dolgozó aláírásával ellátott levél szerint a tanárok 88, az iskolai dolgozók 100 százaléka egy másik, a tanári kar által felkért jelölt pályázatát támogatta. Budaörs önkormányzata viszont egy olyan pályázatot fogadott el, amely az iskola tanárai szerint sem tartalmában, sem terjedelmében, de még nyelvhelyességében sem üti meg az elvárható szintet.
A panaszos pedagógusok úgy látják, a képviselő testület nem vette figyelembe a pedagógus szakma véleményét, hibás értékrendet közvetít, konfliktust szül, nemcsak az iskolában, de azon kívül is, nem a gyerekek és a település érdekeit szolgálja.
A polgármester szolidáris
- Magam szolidáris vagyok a tantestülettel, hiszen én is, mint a testület többi MSZP-s vagy SZDSZ-es tagja az iskola álláspontját figyelembe véve szavaztam - mondta az Indexnek a város polgármestere, Wittinghoff Tamás.
A polgármester elmondása szerint az ezzel kapcsolatos döntésnél kisebbségbe kerültek a jobboldali képviselőkkel szemben. - Arra nem tudok válaszolni, hogy miért így szavaztak. Csak remélni tudom, hogy nem "csakazértis". Ugyanis korábban már volt példa ilyenre.
- Való igaz, hogy nehéz vitatkozni a pedagógusok érveivel, és éppen ezért úgy gondolom, hogy ez az ügy még vissza fog kerülni a testület elé - mondta Wittinghoff Tamás.
He kell, tűntetnek is
A tanárok azt is sérelmezik, hogy a törvény értelmében a szakmának csak véleményezési joga van, de a döntés az önkormányzatoké. Ezért kérni fogják az országos döntéshozókat a igazgató-választás rendjét szabályozó törvény felülbírálására, és tüntetést is szerveznek, melynek időpontját még nem döntötték el.
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon