Szabadit százmillió forint kár okozásával gyanúsítják

2001.06.08. 18:15
Több száz millió forint kár okozásával gyanúsítja a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Szabadi Bélát. A nyomozók úgy vélik, hogy az FVM volt politikai államtitkára alaposan gyanúsítható 10-20 ügyben hűtlen kezeléssel, különböző kft.-k jogosulatlan reklámtevékenysége miatt. A kisgazda politikus mentelmi jogának felfüggesztését ma kérte Polt Péter legfőbb ügyész Áder János házelnöktől, s a parlament valószínűleg két hét múlva dönt az ügyben. Szentgyörgyvölgyi Péter, az FKGP frakcióvezetője szerint hétfőn kizárják soraikból Szabadit, aki - az Indexnek nyilatkozva elmondta - nem érti, miért akarják mindenért őt felelőssé tenni.
Szabadi Béla
Szabadi Béla mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatban az Indexnek elmondta: 770 köztisztviselő dolgozik az FVM-ben, 15 ezer közalkalmazott, több tíz ezer egyéb dolgozó a különböző cégeknél, mégis bármilyen vélt vagy valós problémáért őt akarják felelőssé tenni.

- Napi 13-16 órán át dolgoztam, nem voltam szabadságon, és nemcsak a munkámat vették el tőlem, hanem még a szabadságomat is fenyegetik - jelentette ki a politikus.

" Nem hiszem, hogy különböző reklámszerződések hűtlen kezelése lenne a tényállás, s azt sem, hogy ezeknek én lettem volna a megvalósítója". Szavai szerint mindez meglepő fordulat, hiszen két nappal ezelőtt a Fővárosi Főügyészség és a legfőbb ügyész szóvivője is nyilatkozott arról, hogy szó sincsen mentelmi jogának felfüggesztéséről.

"Ahhoz, hogy ez a parlament tavaszi ülésszaka előtt megvalósuljon, az utolsó pillanatban ezt mégis megtették. Engem soha nem kérdezett meg sem az ügyészség, sem a rendőrség, sőt bármilyen gyanúsított esetében nyilvánvalóan elegendő volt a rám való hivatkozás. Szívesen lettem volna a segítségükre. Miért nem tették ezt?" - tette fel a költői kérdést lapunknak nyilatkozva.

Boros Imre PHARE-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter februárban, amikor Torgyán Józseftől átvette az agrártárca ideiglenes vezetését, büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél Szabadi Béla, az agrártárca volt politikai államtitkára ellen. Boros ugyanis rendkívüli vizsgálatokat kezdeményezett az FVM-nél és a tulajdonában lévő cégeknél, mivel állítása szerint Szabadi nem volt hajlandó hivatalosan átadni munkakörét, ráadásul nagy mennyiségű iratot zúzatott be. A vizsgálati jelentés áttanulmányozása után döntött úgy Boros, hogy megteszi a szükséges büntetőjogi lépést. Az agrártárca öt cégénél folyik azóta rendőrségi vizsgálat, az elmúlt két hétben három kht., illetve kft. vezetőjét vették előzetes letartóztatásba.

Több esetben is felmerült Szabadi felelőssége, s ma Polt Péter legfőbb ügyész átiratban kérte Áder Jánostól a parlament elnökétől a kisgazda politikus mentelmi jogának felfüggesztését. Szabadi ügyével a nemrégiben létrehozott Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal foglalkozik. A volt államtitkár által okozott kár a gyanú szerint akár több száz millió forintra is tehető. A hivatal jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint a politikus alaposan gyanúsítható 10-20 ügyben hűtlen kezeléssel, illetve egy esetben csalással.

Hűtlen kezelés és csalás

A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint Szabadi Béla alaposan gyanúsítható 10-20 ügyben hűtlen kezeléssel, illetve egy esetben csalással. A kár több száz millió forintra tehető. A hivatal a hűtlen kezelés gyanúját több esetben különböző kft.-k jogosulatlan reklámtevékenységére és kht.-k működésére alapozza. Szabadi ugyanis sokszor kvázi tulajdonosként rendelkezett az FVM tulajdonában lévő cégekkel. A csalás gyanúja pedig a külföldi luxusutazásokkal függ össze.

A mentelmi bizottság akár szerdán tárgyalhatja az ügyet

A parlament mentelmi bizottsága akár már a jövő héten tárgyalhatja Szabadi mentelmi ügyét. Ha keddig megérkezik az erre vonatkozó dokumentum, akkor a testület szerdán napirendjére tűzi. Így a parlament két hét múlva dönthet a politikus mentelmi jogáról. Ahhoz, hogy az Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúsítottként kezelje Szabadit, az országgyűlés több mint felének kell rábólintania mentelmi jogának felfüggesztésére.

Ha viszont a parlament tavaszi ülésszakának vége után érkezne meg a mentelmi bizottsághoz a kérelem, akkor a testületnek 30 napon belül kell határoznia az ügyben. Ezután Áder János dönti el, hogy a mentelmi jog felfüggesztése miatt rendkívüli parlamenti ülést hív-e össze.

Az FKGP-frakció nagy valószínűséggel hétfőn kizárja soraiból Szabadit - jelentette ki Szentgyörgyvölgyi Péter, a képviselőcsoport vezetője. A kisgazda frakció ugyanis korábban úgy döntött: akire korrupció gyanúja vetül, azt ki kell zárni a csoportból.