Szabálysértés lesz a rendőrrel szembeni passzív ellenállás

Akár ötvenezer forintra is büntethető az, aki a jogszerűen intézkedő rendőrnek nem engedelmeskedik, "passzív ellenállást" tanúsít - erről a múlt héten döntött a kormány, a rendelet módosítását a keddi Magyar Közlönyben tették közzé. Kondorosi Ferenc, az IRM államtitkára szerint a rendeletmódosítás célja az egyértelmű helyzet megteremtése. Az új szabály március 11-től lép hatályba.

Az MTI úgy tudja, a kormány azért kezdeményezte a módosítást, mert az őszi zavargásokat követő bíróság ítéletekből az derült ki, hogy az egyes bíróságok másként értelmezik a "passzív ellenállásra" vonatkozó szabályokat.

A kormány indoklásában az szerepel, hogy a jelenlegi szabálysértési joganyag lehetővé tesz olyan - a jogalkotói szándékkal ellentétes - értelmezést is, amely szerint a kizárólag passzív ellenállásban megnyilvánuló engedetlenség nem valósít meg semmilyen szabálysértést.

Egyértelmű helyzetet akarnak

Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára elmondta: egyértelmű helyzetet akarnak teremteni. A jogszabály célja, hogy védje a hivatalos eljárást akkor is, ha az intézkedéssel szemben passzívan lépnek fel.

Az államtitkár hangsúlyozta: az intézkedés érintettjei nem mérlegelhetik, hogy az eljárás jogszerű-e, kötelesek az intézkedésnek alávetniük magukat, ha egyértelműen megállapítható, hogy rendvédelmi szerv hivatalos eljárásáról van szó.

Az intézkedéssel szemben a jogorvoslat lehetősége fennáll. A vizsgáló szervek feladata az eljárás jogszerűségének megállapítása, csakúgy, mint a hivatalos személy elleni cselekményeknél .

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31