Fidesz-MSZP üzengetés

Az Országgyűlés február 26-i plenáris ülésén való részvételre és a médiatörvény módosításának támogatására kéri Szájer József a Fidesz frakcióvezetője az MSZP képviselőcsoportját. A szocialisták még nem döntöttek a részvételről, de hiányolják a bocsánatkérést azért, mert a Fidesz több politikusa hazaárulónak nevezte őket.
Szájer József Nagy Sándor szocialista frakcióvezetőhöz írt és kedden elküldött levelében azt kéri az ellenzéki képviselőcsoporttól, hogy korábbi elhatározásától eltérően vegyen részt a parlamenti ciklus utolsó ülésnapján és biztosítsák a médiatörvény egyes pontjainak kétharmados szavazattöbbséggel való elfogadását. Szájer József szerint erre a jogharmonizáció miatt lenne szükség.

A kormánypárti politikus emlékeztetette Nagy Sándort arra, hogy a javaslat tárgyalásához az Országgyűlés házszabályától való eltérésre, míg elfogadásához a T. Ház kétharmados többségi támogatására van szükség.

Az MSZP hétfőn dönt

- A Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselőcsoportja hétfői ülésén dönt a részvételről - nyilatkozta az Index-nek Katona Béla frakcióvezető-helyettes. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szocialisták hiányolják Szájer József leveléből a bocsánatkérést.

Mint ismert, az MSZP képviselői azt követően döntöttek a plenáris ülésről való távolmaradásról, hogy a február 5-i ülésen Keller László szocialista honatya ügyrendi felszólalásában azt mondta: a miniszterelnök bekiabálásában hazaárulónak nevezte az ellenzéket. Katona Béla szerint a Fidesz-nek ezért meg kellene követnie pártját. Az ellenzéki politikus kiemelte, a részvételről szóló döntést alapvetően befolyásolja majd, hogy a Fidesz valóban a médiatörvény jogharmonizációhoz szükséges részeit akarja-e módosítani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31