Alacsony keresetek a színvonal megőrzéséért

2000.12.07. 14:55
Magyarországon a munka nemzetközileg is magas szinten folyik, a szakembergárda magasan kvalifikált. A betegellátás és az ehhez kapcsolódó ellátási kiadások viszont jóval alacsonyabbak a nemzetközi átlagnál.
Financiális problémákkal elsősorban azok az intézmények küszködnek, melyek radikális, komoly beavatkozó műtéteket végeznek. Az ilyen műtétek és a hozzájuk kapcsolódó, a beavatkozás előtti és utáni kezelés összege másféltől hárommillió forintig terjedhet. A TB ezzel szemben egy ilyen kezelésre három-négyszázezer forintot fizet. Egyszerű látni, hogy ez komoly eladósodáshoz vezet - vélekedtek az Index által megkérdezett intézményvezetők.

Az étkezés a menekültszállások szintjét sem éri el

A TB költségtérítési rendszere
A kezeléseket és műtéti beavatkozásokat egységekben mérik. Egy egység 75 ezer forintnak felel meg. Egy vakbélműtét a példa okáért egy egység, azaz 75 ezer forintot fizet érte a TB. Egy komolyabb, radikális sebészi beavatkozás négy egység körüli, vagyis háromszázezer forint. A gond az, hogy amíg az egy egységes műtétek kezeléssel együtt kihozhatóak 75 ezer forintból (amennyiben ,,nincs" amortizáció, béremelés, műszerpótlás), addig egy komoly beavatkozás és az azt követő kezelés nem háromszázezer, hanem másfél, kétmillió forintba kerül. Egy komolyabb intézmény havonta akár harminc ilyen beavatkozást is elvégez. Könnyen kiszámítható, hogy ez a rendszer akár havi negyvenmilliós deficitet is eredményezhet. Ennek egy részét fedezik az intézmények az alacsony bérekből, az egy egységes kezelésekből ,,megspórolt" összegekből, és a szükséges beruházások (festés, új ágyak vétele, csőrendszer csere) egyre további halogatásából.
,,Az épületkomplexumban száztíz éves csövek is vannak. A kicserélésükre természetesen nincs pénz. Havi két csőtörés jóformán elviszi az egész 3-4 milliós műszaki keretet"- panaszkodott Molnár Lajos, a Szent István Kórház igazgatója. Tíz éve ki nem festett kórtermek vannak, pedig a tisztasági festést évente el kellene végezni. Az étkezés gyakorlatilag a menekültszállások szintjét sem közelíti meg, hiszen amíg ott 550 forint a napi étkezési norma, addig az egészségügyben 270 forint.

A Szent István Kórház, bár a demonstráció céljaival messzemenőkig egyetért, nem vállalja a sztrájkot. Az igazgató elmondása szerint az egészségügyben a minimum a maximum nyújtása. ,,Nem lehet részlegesen kezelni valakit. Nálunk, ha kezelünk, azt a lehető legmagasabb színvonalon tesszük" - tette hozzá az igazgató.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Egyes számú Sebészeti Klinikáján szolidárisak a sztrájkkal. ,,Krónikus beavatkozást ezalatt a két óra alatt nem végzünk, de az akut, halaszthatatlan problémákat orvosolni kell" - mondta el az Index kérdésére Tihanyi Tibor docens.

Alulfinanszírozza a TB a műtéteket

A SOTE-n az egész egyetem financiális gondokkal küzd. A TB-rendszer a csomópont, mely háromszázezret fizet ki egy másfélmilliós kezelésre. Ezt csak a könnyebb, egyszerűbb kezelésekkel lehet valahogy ellensúlyozni. Az azokért befolyt összeg (mely épp csak fedezi a költségeket) egy része kerül a nagyobb műtétek és kezelések finanszírozására.