Légtérzár után, sárkányok a földön

2000.08.10. 16:45
Kedden feloldották a légtérzárat három budapesti repülőtéren, ám a sárkányrepülősök zöme továbbra sem hódolhat szenvedélyének. A kedd esti halálos kimenetelű Balaton-parti eset miatt ugyanis minden Apollo típusú motoros sárkányrepülőre tilalmat rendeltek el, ami az összes gép 85-90 százalékát érinti. Az utóbbi időben megszaporodott légibalesetek miatt a Légügyi Igazgatóság megállapodást kötött a rendőrséggel az ellenőrzés és a büntetés szigorításáról is.
Kedden feloldották a légtérzárat három budapesti repülőtéren
Kedden Antal Zoltán, a Légügyi Igazgatóság vezetője feloldotta a légtérzárat három repülőterén, így Gödöllőről, Dunakesziről és a Hármashatár-hegyről felszállhatnak a sárkányrepülők és a siklóernyősök. A tilalmat még június13-án rendelték el, amikor egy siklóernyős veszélyesen megközelítette a Lufthansa egyik járatát. A légtérzárat a Légügyi Igazgatóság és a sportrepülők szakmai vezetőinek megbeszélése után szüntették meg, amelynek a múlt hónapban hozott tilalmon túl aktualitást adtak az utóbbi időben megszaporodott balesetek és szabálysértések is.

Sokan repülnek illegálisan

Az utóbbi időben valóban megszaporodtak a balesetek, és ennek egyik oka, hogy nagyon sokan illegálisan, tehát engedély és szakképzettség nélkül repülnek az országban - mondta el az Indexnek Pető György, a Légügyi Igazgatóság kommunikációs vezetője. Így kedden, a légtérzár feloldásán kívül a rendőrséggel is megállapodást kötöttünk; ezentúl szigorúbbak és sűrűbbek lesznek a reptéri ellenőrzések, és az engedéllyel nem rendelkezőket szigorúan megbüntetjük. A szakképzetlenségen kívül természetesen balesetet okozhatnak a rossz állapotú gépek is, a karbantartás azonban már a tulajdonos felelőssége. A tegnapi Balaton-parti baleset után tilalmat rendeltünk el az összes Apollo típusú motoros sárkányrepülőre. A repülési tilalom addig tart, amíg át nem vizsgálják az összes ilyen gépet. Ez a hazai sárkányrepülők 85-90 százalékát érinti -tette hozzá.

Szigorítják az ellenőrzést

Kedden a Légügyi Igazgatóság vezetője az ORFK képviselőjével is tárgyalt, s együttműködési megállapodást írtak alá a repülőterek közös ellenőrzéséről. Ezentúl a rendőrség is aktívan részt vesz majd a repülők, a repülőterek és a sportolók ellenőrzésében. A Népszabadság információi szerint a rendvédelmi szervek már régebben felhívták a figyelmet arra, hogy a repülőterek nem tájékoztatják őket az összes meghibásodásról, balesetről. Ezen kívül felmerült a gyanú, hogy a balesetek egy része a gépek rossz állapota miatt következett be és ez felveti néhány ügyben a büntetőjogi felelősség, tehát a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúját is. Az ORFK nemrégiben végzett légrendészeti ellenőrzésein egyébként rengeteg szabálytalanságra derült fény. Gyakran hiányoznak a kötelező okmányok, engedélyek, utaslisták, időmérő naplók. Mindez a rendőrségi források szerint arra figyelmeztet, hogy a légi közlekedés igazgatásáról szóló törvények felülvizsgálatra szorulnak.

Az elmúlt évtized halálos kimenetelű sárkányrepülő- balesetei (MTI)
1990. szeptember 23. A kiskunfélegyházi repülőtér mellett a levegőben összeütközött és lezuhant két motoros sárkányrepülőgép. Az Apolló Tandem CX és az Apolló CX típusú segédmotoros gépek vezetői a helyszínen életüket vesztették.

1991. augusztus 17. Egy sárkányrepülő egy magasfeszültségű vezetéknek ütközött az Orosházi Üveggyár felett. A szerencsétlenül járt pilóta a kórházban belehalt sérüléseibe.

1991. szeptember 17. Lezuhant egy kétszemélyes, motoros sárkányrepülő az őcsényi repülőtér mellett. A gép mindkét utasa a helyszínen életét vesztette.

1993. augusztus 19. Valószínűleg szabálytalan manőver okozta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bogács határában azt a sárkányrepülő balesetet, amelyben a vezető életét vesztette.

1995. február 13. A hármashatár-hegyi vitorlázó-repülőtéren röviddel a felszállás után mintegy 10 méter magasból lezuhant egy sárkányrepülő, s életét vesztette. A balesetet a gép hibás összeszerelése okozta.

1995. augusztus 4. Sárkányrepülővel lezuhant, s meghalt a zalaegerszeg-andráshidai repülőtéren Erhard Fassl osztrák állampolgár, a Zalaegerszegi Sárkányrepülő Klub tagja, aki feltehetően nem a teherbíró képességének megfelelően használta a gépet.

1995. szeptember 24. A Bács-Kiskun megyei Jakabszállás magánrepülőterén egy motoros sárkányrepülő engedély nélkül szállt fel, és szabálytalan manőverezés közben lezuhant. A vezető utasával együtt a helyszínen szörnyethalt.

1997. február 10. Nagykanizsa légterében egy Apollo C15 típusú motoros sárkányrepülő mintegy 150 méter magasból lezuhant, és kísérőjével együtt meghalt.

1997. augusztus 12. Leszállás közben a földhöz csapódott egy motoros sárkányrepülőgép a miskolci repülőtéren. A gép vezetője - aki a helyszínen életét vesztette - feltehetően nem jól választotta meg a leszállási sebességet.

1998. február 22. Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászivány közelében egy kétüléses segédmotoros sárkányrepülő ismeretlen okból a földhöz csapódott, a pilóta és utasa a helyszínen meghalt.

1998. szeptember 15. Halálos balesetet szenvedett két sárkányrepülő Helvécia határában. A két sportember kétüléses sárkányrepülőgépével versenyen vett részt, amikor - valószínűleg az erős szél miatt - lezuhantak.

2000. május 7. Börgöndön egy csörlővel vontatott, felszállni készülő sikló sárkányrepülő a kioldási magasság közelében kitért a vontatási iránytól, s mintegy 300 méteres magasságból lezuhant. A sárkányrepülőt irányító nő szörnyethalt.

2000. május 21. Életét vesztette egy sárkányrepülő a Hármashatár-hegyen, miközben repülése előtt csörlővel felhúzták a hegytetőre. Gépével mintegy 15 méter magasságban eltért az iránytól, és a földre zuhant.

2000. augusztus.8. Balatonfüred és Tihany között Roczkov Ferenc hivatásos berepülőpilóta pár másodperccel a felszállást követően hatvan méter magasból lezuhant, és azonnal szörnyethalt. A vizsgálat szerint csavarszakadás okozta a tragédiát.