Ilona
17 °C
32 °C

Az SZDSZ kitart a szakértői kormány mellett

2008.09.08. 16:08
Gulyás József hétfői nyilatkozata szerint az SZDSZ továbbra is úgy véli, hogy az ország érdekét legjobban egy szakértői kormány szolgálná. A párt országos tanácsának elnöke azt mondta, nincs olyan program, amely mellett az SZDSZ a kisebbségi kormányt kisegítő megállapodást tud kötni.

Az MSZP szeptember 27-ére tervezett kongresszusa segíthet a kialakult politikai patthelyzet feloldásában, mondta Gulyás József, az SZDSZ országos tanácsának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján hétfőn.

Az MSZP rendkívüli kongresszusának összehívását Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, kormányfő kezdeményezte szeptember 27-ére a szocialista párt évadnyitó frakcióülésén hétfőn.

Gulyás József úgy fogalmazott, a magyar belpolitika - mint ahogy azt a miniszterelnök is megfogalmazta - három lehetőség előtt áll, úgy mint a parlament feloszlatása és előre hozott választás, másrészt új kormány felállása, és harmadrészben új többség felállítása a szocialisták programja mellett.

A harmadik variánsra az SZDSZ szerint nem sikerül kellő támogatottságot biztosítani, "nincs olyan program, amely mellett az SZDSZ a kisebbségi kormányt kisegítő megállapodást tud kötni", ugyanakkor az SZDSZ azt sem látja, hogy a parlamentben lenne olyan párt, amely e program mellé állna, és támogatná azt.

Az ország érdekét az szolgálná, ha olyan kormánya lenne, amely a kihívásokra valós reálpolitikai válaszokat adna, nem ideológiai válaszokat kell keresni, hanem közösen kell megtalálni a jó válaszokat, tette hozzá Gulyás József, megismételve, azt, hogy az SZDSZ szerint ezt a célt szakértői kormány tudná legjobban szolgálni.

Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti képviselője korábban azt mondta, az SZDSZ egyelőre nem minősíti, hogy Gyurcsány Ferenc össze akarja hívni a szocialisták rendkívüli kongresszusát. Szent-Iványi azután nyilatkozott, hogy Gyurcsány azt mondta, az SZDSZ elnöke saját pártja helyét a Fidesz és az MSZP közé, mintegy félúton határozza meg, ezzel feladni látszik a jobboldali radikalizmus és a populizmus elleni küzdelem közös alapját. Szent-Iványi úgy fogalmazott, nem kívánja értekelni a miniszterelnök vagdalkozását. Ez már szerinte a végjáték.

Eörsi Mátyás, az SZDSZ országgyűlési képviselője szombaton mondta el véleményét a szakértői kormányról. "Szerintem szakértői kormány demokráciában nem létezik" - fogalmazott a képviselő kérdésre válaszolva a Magyar Demokratikus Charta megalakulása után.