Apad az SZDSZ 'belső ellenzéke'

2004.10.07. 14:24
Eddig három szabad demokrata ügyvivő jelezte, hogy a jövőben nem kíván részt venni a pártot és a kormányt is gyakran bíráló Szabad tanácskozások szervezésében.
Csőzik László, Ungár Klára és nemrégiben Gusztos Péter is hátat fordított az SZDSZ belső ellenzékének tekintett Szabad tanácskozások szervezésének. A rendezvényeket tavaly nyáron hozták létre, mert a párt országos tanácsa olyan döntéseket hozott, amelyek révén "megszűnt a testület nyilvánossága". A szervezők azért gondolták ezt, mert az SZDSZ országos tanácsa úgy módosította ügyrendjét, hogy a testület ülésein csak a tanács tagjai és a meghívott vendégek vehetnek részt. A módosítás előtt valamennyi párttag jelen lehetett a tanácskozásokon.

Csőzik László, az SZDSZ Új Generáció elnöke és Ungár Klára ügyvivő a márciusi, kormányfőbuktató hangulatú tanácskozás után döntött a távolmaradás mellett. Ezen a rendezvényen többen éles hangnemben bírálták az akkor miniszterelnököt, Medgyessy Pétert közjogi javaslatai miatt. Gusztos "politikai Anettkának" nevezte a kormányfőt, Eörsi Mátyás pedig személyesen kért később bocsánatot Medgyessytől, amiért az ülésen azt vetetette fel, hogy "húzzon el".

A Szabad Tanácskozás meghívóit eddig mindig aláírták a szervezők. A legutóbbi ülésre már csak a név nélküli "szervezők" invitálták az érdeklődőket. Az Index megkereste Bauer Tamást, aki megerősítette, hogy az egyik szervező visszalépett és emiatt tekintettek el a meghívók felsorolásától.

Gusztos Péter korábban már egyértelművé tette, hogy szerinte okafogyottá, jogalap nélkülivé váltak a Szabad Tanácskozások, mivel az ot ismét nyílttá tette üléseit a párttagok számára. Az Index úgy tudja, hogy Gusztos nem értett egyet a legutóbbi Szabad tanácskozás megtartásával sem, amelyen az alakuló kormány programját vitatták meg a parlamenti vita előtt. Gusztos az Index érdeklődésére elmondta, tény, hogy szervezőként nem kíván a továbbiakban a Szabad tanácskozásokban részt venni, de az érdekesebbnek ígérkező beszélgetésekre érdeklődőként el fog menni.