Kóka Kunczét dicsérte, Fodor élete lehetősége előtt áll

2007.03.31. 13:12

Kóka János lett az SZDSZ új elnöke. Fodor Gábor 13 szavazattal maradt alul. Kóka már vasárnap egyeztetne riválisával az együttműködésről, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel pedig áttekintené a koalíciós szerződést. Küldöttgyűlés percről percre.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pető Iván levezető elnök már jelezte a folyosón bóklászó küldötteknek, hogy térjenek vissza a terembe, mert lassan megkezdődik az elnökválasztás.
  • "Magyarországon az SZDSZ a legjobb párt" - kezdte felszólalását Horn Gábor. Jelezte az elnöjelölteknek, hogy nagyon jó a programjuk, de készült hivatalos pártprogram is, amit az ügyvivői testület is elfogadott. Tisztességes és kulturált vetélkedésnek értékelte az elnöki kampányt, és ezt meg is köszönte Fodor Gábornak és Kóka Jánosnak. A küldöttek megtapsolták. Szerinte az SZDSZ nincs rossz állapotban, bár jó lenne elérni a 20 százalékot, ám ez önbecsapás a jelenlegi politikai helyzetben. A 8-10 százalékot viszont megszerezhetőnek tartja, hiszen az SZDSZ elindult felfelé a tavalyi parlamenti választásokon. Külön kitért Molnár Lajosra és a liberális zöld minisztériumra, amire büszkének kell lenni. Következetes, bátor liberalizmust vár az elnökjelöltektől, Fodornál határozottabb fellépést akar látni az adópolitikában, Kókánál pedig az egyházpolitikában.
  • Egyre izgalmasabb a küldöttgyűlés, most indulnak szavazni a küldöttek, 2-ig kell leadni a szavazólapokat. Utána ebédszünet és szavazatösszesítés következik, végül kihirdetik, hogy Kóka János vagy Fodor Gábor az új pártelnök.

  • Megkezdődött a szavazás, ezért kiküldték a fotósokat és a vendégeket. "Ez mégiscsak egy elnökválasztás" - mondták az Index fotósának.
  • A küldöttek leadták szavazataikat, és elvonutak ebédelni. Vegetáriánus étel nincs az étlapon, az édességet már meg sem említjük. A XI. kerületi Sportmaxban elektronikus zene szól miközben számolják a szavazatokat.
  • Mindenki feszülten várja az eredményt, a legtöbben már befejezték az ebédet, és a folyosón klikkesedve találgatják, mi lesz. Két pletykát is hallottunk, az egyik szerint Fodor nyert, a másik szerint Kóka. Szavazatszámokat nem tettek hozzá.
  • Több forrásunk, így Kóka János is, azt jelezte, hogy ő nyerte meg az elnökválasztást. Tudósítónknak a gazdasági miniszter úgy fogalmazott: "Megvan."
  • A küldöttek tömött sorokban térnek vissza a terembe, az újságírók pedig a sajtószobába. Várhatóan perceken belül kihirdetik a hivatalos végeredményt, és megtudhatjuk, hogy a következő két évben ki vezeti majd az SZDSZ-t.

  • fotók: Barakonyi Szabolcs

    Már mindenki azt hitte, hogy végre kihirdetik a szavazás eredményét, de Pető Iván bejelentette, újra meg kell számlálni a szavazatokat. Úgy tudjuk, mindkét jelölt 367 szavazatot kapott, egy érvénytelen volt.
  • A küldöttek most is a teremben ülnek, a két elnökjelöltet újságírók faggatják a sajátos helyzetetben. Kuncze Gábort is újságírók gyűrűje veszi körül. Többen fel-alá mászkálnak, nyalogatják a szájukat, piszkálják az arcukat, ez biztosan a feszültség jele.
  • Kóka az újraszámolás előtt: „Nem vagyok nyugodt, életem legnagyobb szerepére készülök, de pár perc, és kiderül a végeredmény.”



  • Fodor Gábor az újraszámlálás előtt: "Győzelemre számítok, de ahhoz képest ez nem rossz eredmény, hogy Kuncze Gábor ellenfelem javára kampányolt."
  • Újra elindult a kampány, a két elnökjelölt körbejár a küldötteknél. Fodor Gábor 8 perc előnyben van riválisához képest, ő kapcsolt hamarabb, hogy érdemes kihasználni az időt tartalmas beszélgetésekre.

  • Gusztos Péter tudósítónknak azt mondta, elképzelhető, hogy a pártalapszabály sem rendelkezik arról, mi van döntetlennél. Az is lehet, hogy ki kell egyezniük a jelölteknek, de hogy ez mit takar, azt nem részletezte.

  • Ugyan az SZDSZ alapszabálya nem rendelkezik arról, hogy döntetlennél mi a teendő, de Fodor Gábor és Kóka János is azt mondta tudósítónknak, hogy új választást írnak ki. Kóka aggodalmaskodott is, hogy hívei közben hazamentek. Úgy tudjuk, már nyomtatják az új szavazólapokat.
  • Mindkét elnökjelölt megerősítette, hogy új szavazás lesz. Szavazategyenlőség valószínűleg nem jön ki újra, mert többen hazamentek. Fodor és Kóka személyesen győzködi a küldötteket a szavazás előtt.
  • 758 küldött közül egy nem dobta be a lapját, 3 szavazat pedig érvénytelen volt. Az első szavazás érvényes, de eredménytelen volt, mindkét jelölt 377 szavazatot kapott.

  • Mivel az alapszabály nem mondja meg, mi a teendő döntetlen esetén, új szavazást tartanak. Fodor Gábor és Kóka János kap öt-öt percet, hogy ismét beszédet mondjanak, közben előkészítik az új szavazólapokat.
  • Néhány tartózkodás mellett mindenki tudomásul vette, hogy új választás lesz. Először Kóka János korteskedik öt percet, aztán Fodor Gábor.


  • Kóka János nem gondolta, hogy ilyen izgalmas napja lesz. Szerinte miniszteri munkájának elismerése a 377 szavazat, meg is köszönte. Szerinte a szavazás eredménye azt üzeni, hogy a küldöttek összegyúrnák kettejüket. Úgy értelmezte, hogy az egységre szavazott minden küldött.
  • "Ez egy jó párt, van benne izgalom" - kezdte második beszédét Fodor Gábor. "Az SZDSZ jó párt, ez az én otthonom." Vissza kell adni a tisztességet a politikának, és a kampányban bebizonyosodott, "fejlődtünk, erősek vagyunk". Megköszönte a támogatást stábjának és híveinek. Kifejtette, hogy mindig vállalta a kockázatot az elveiért, erővel és gyakorlati liberalizmussal szerinte sikerre lehet vinni a liberális pártot. "A tőkém a becsületem, a tisztességem, a tudásom és a tapasztalatom. Nekem az SZDSZ nem kaland, hanem hitvallás" - zárta Fodor Gábor.
  • Őrült telefonálgatásba kezdett a két jelölt kampánycsapata, mivel több küldött is elhagyta már a gyűlést. Elkaptunk egy telefonbeszélgetést is; az egyik szervező indulatosan utasította az egyik, már a városban koborló küldött-társát, hogy akár taxival is, de gyorsan menjen vissza elnököt választani.
  • A küldötteknek egyébként Pető Iván is jelezte, hogy tudják, sokan elmentek már, de ennek ellenére lebonyolítják az újbóli szavazást.
  • A tanácsteremből, ahol a szavazás is zajlik, megint kizavartak mindenkit, aki nem a párt küldöttje.
  • A parkolóban nincs különösebb mozgás, nem érkeznek tömegével a korábban hazament küldöttek. Meglepetésünkre Suzuki Swiftből van a legtöbb a parkolóban, de akad néhány nagyobb terepjáró is a környéken.
  • Tudósítónk öreg SZDSZ-esekkel beszélt, szerintük a döntetlen Fodor Gábor sikere. Pont ezért arra számítanak, hogy ezt a küldöttek is értékelik, és a megismételt szavazáson már Fodor nyer.
  • "Szerintem menjél győzködni, én már leücsörgöm kicsit" - csípett el tudósítónk egy megjegyzést a napsütéses tornácon. A jelek szerint az utolsó pillanatig folyik a kampányolás.
  • Bauer Tamás a szavazási szünetben úgy értékelte a döntetlent, hogy az az SZDSZ mély megosztottságát mutatja. Úgy véli, hogy mély válságban van az a párt, amelynek az elnökválasztási eredményét nem lehet megtippelni még a tisztújítás napján sem. Bauer szerint az dönti el az eredményt, hogy melyik táborból mentek haza többen, mivel olyan nagy a megosztottság, hogy senki sem fogja megváltoztatni szavazatát.


  • Negyed ötkor jelentették be, hogy egy perccel később véget ér a szavazás, és a szavazatszámláló bizottság újra munkához lát.
  • Összesen 59 küldöttet számoltunk össze, akik a szünetben is a helyükön maradtak. Ők lehetnek az igazán tudatosak, nem állnak szóba senkivel, legfeljebb a mellettük ülővel, nehogy bárki befolyásolja döntésüket.