Kóka János lett az SZDSZ új elnöke. Fodor Gábor 13 szavazattal maradt alul. Kóka már vasárnap egyeztetne riválisával az együttműködésről, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel pedig áttekintené a koalíciós szerződést. Küldöttgyűlés percről percre.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!

  • Kezdődik

    Elnököt választ szombaton az SZDSZ. A leköszönő Kuncze Gábor posztjáért Kóka János gazdasági miniszter és Fodor Gábor csap össze, eredmény koradélutánra várható. Akárki is nyer, most először fordul elő, hogy az SZDSZ-nek olyan elnöke legyen, aki a rendszerváltáskor még nem volt tagja a pártnak.
  • "A kampánynak egy nyertese már most van, ez pedig az SZDSZ" – mondta Fodor Gábor. Mindenki újra elgondolkozott, mi is az a liberalizmus, mi is a liberális lét. Az elnökjelölt úgy érzi, élő kapcsolata van a lakossággal, a szavazókkal, az SZDSZ az érdeklődés középpontjában van, ez jelenti az igazi versenyt. "Mosolyogva, jókedvűen csináltam végig a kampányt, de múlott ez egy partneren is, akit Kóka Jánosnak hívnak. Köszönöm neked, János" – tapsoltatta meg riválisát Fodor Gábor.
  • Ma reggel Fodor Gábor úgy döntött, nem olvassa fel elnökjelölti beszédét, hiszen azt majd mindenki elolvashatja a folyosón. "Amihez ész kell, azt tudjátok, én a szívetekhez szeretnék szólni" – mondta.
  • A küldöttekkel beszélgetve Fodor Gábor a hitelesség visszaszerzését érzi kiemelten fontosnak. "Tudjuk, hogy baj van az országgal, az SZDSZ-nek dolga van" – fogalmazott a jelölt. Korábban demokráciát kellett építni, most vissza kell adni annak a hitelét, mondta.


  • A csöndes liberális küldöttgyűléshez szokott tudósító meglepően tapasztalja, hogy Fodor Gábor kiabálva beszélve próbálja meggyőzni a küldötteket. Az aspiráns szenvedélyes beszédében dicséri programját és azokat a szakértőket, akik segítettek elkészíteni. Közös sikert ígért jelezve, szüksége van vidékiekre és budapestiekre egyaránt.
  • Fodor szerint kell, hogy legyen mondandójuk az embereknek. Úgy véli, ilyen lehet a nagyobb foglalkoztatás elősegítése. "Nem kell Orbán-fóbiásnak lennünk, nem kell Gyurcsány-fóbiában szenvednünk" – ajánlotta párttársainak a politikus.
  • Fodor szerint meg kell teremteni a tiszta közéletet. Úgy véli, a liberálisok azok, akik hitelesen képviselhetik a pártfinanszírozás rendezését célzó törekvéseket.
  • A pártelnökjelölt élete legnagyobb lehetőségének tartja az elnökséget. Előre köszöni a bizalmat, ismét tízszázalékos választási eredményt ígér.
  • Kóka János szerint, ha Kuncze Gábor ringbe szállt volna az elnöki posztért, bizonyos, hogy most is ő nyerne. A gazdasági miniszter szerint ennek az az oka, hogy a küldöttek jobban bíznak Kunczében, mint benne vagy Fodor Gáborban együttvéve. A jelölt nem is annyira a programjáról akar beszélni, hanem ezt a bizalomdeficitet szeretné ledolgozni.
  • A politikus jelzi, sokat köszönhet a pártnak. Megtisztelőnek tartja, hogy miniszter lehet, próbálja eloszlatni azt a közvélekedést, miszerint Gyurcsány találta volna ki tárcavezetőnek és a pártnak köszöni a lehetőséget. Mint mondja, voltak, akik fél évre taksálták bukásának időpontját, ez pedig már két és fél éve volt.
  • Kóka János szerint a pártelit megosztottságát fel kell számolni, ehhez partnerül hívta Fodor Gábort is. A küldöttek ezért a mondatért megtapsolták.
  • Kóka János arról beszél, hogy a sikerhez szembe kell nézni a múltunkkal. Megtanultuk, hogy kritikából nem lehet semmit újjáépíteni, én jövőképet, programot adok nektek, mondta. Érzékeltetésül elmesélt egy anekdotát Robinsonról, aki logisztikai szervezés hiányában 24 évig ragadt a szigeten.
  • 2010-ben 300 ezer olyan szavazó lesz, akik még nem is éltek a rendszerváltáskor, őket is jövőképpel lehet megnyerni. "Nem generációs politikáról, hanem fiatalos mentalitásról, friss, innovatív, bevállalós SZDSZ-ről beszélek" – fogalmazott.
  • Molnár Lajos a siker példája, mondta Kóka János. "Ha Molnár Lajos lenne a Titanic, biztosan a jéghegy süllyedne el" – fogalmazta meg az egészségügyi miniszter eltökéltségét a reformok mellett.

  • fotók: Barakonyi Szabolcs

    "Ha én leszek az elnök, nagyon kis dolgokkal fogom kezdeni, de ha sok évig csináljuk, sikerülni fog újraépíteni a pártot, mondta." "Dolgoznunk kell közösen az SZDSZ, a koalíció és Magyarország sikeréért" – zárta szavait a gazdasági miniszter.
  • Kis Zoltán két éve még elnökjelöltként beszélt, most Fodor Gábort támogatja.

    Az SZDSZ Heves megyei elnöke is szót kapott, ő Kóka János mellett érvelt, és arról szólt, hogy nem az számít, ki mikor lépett be a pártba, hiszen Kóka született liberális. Halda Alíz azt mondta, Kóka tanulékony, így nem baj, hogy nincs régóta az SZDSZ-ben.
  • Gulyás József Kóka János miniszteri tevékenységének dícséretével kezdet beszédét, de szimpátiája Fodor Gáboré, hisz Jánost nem is ismeri. Hozzátette, hogy Heller Ágnes ugyanígy vélekedett az Együtt című lapban. Fodor Gábor következetes a liberális politikában, és a pártnak erre van szüksége. Csak ő tudja megvalósítani az értékelvű politizálást, ő a garanciája annak, hogy az SZDSZ ott lesz a parlamentben, és nem az MSZP listáján.
  • Eörsi Mátyás ügyvivő arról beszélt, hogy 17 éve nem látott olyan levelet, mint nemrégen. Kóka János egy gazdasági konferencián a tiszta közélet megteremtéséről beszélt, és a rendezvény után kapott egy levelet. A dokumentumot nyolc, Magyarországra akkreditált nagykövet írta, mint fogalmaztak ők azokat az országokat képviselik, akik a Magyarországra érkező tőke nyolcvanöt százalékát adják, sok sikert kívántak Kóka törekvéseihez. Eörsi elorbánozta magát, bírálta a Fidesz elnökét az árpádsávos zászlók miatt. Emlékeztette a Fideszt a brezsenyeves plakátjára – amelyen a szovjet főtitkár Honeckerrel csókolozik –, azt állítva, hogy Orbán tizenhét éve Fidesz-vezető, tehát már csak egy éve van, hogy utolérje uralkodásban az egykori szovjet pártvezért. Bírálta a szocialistákat is, amiért Horn Gyula vállalható politikusnak tartotta Kádár Jánost egy nyilatkozatában.
  • cikkünk a témában:

    Kuncze-ellenes plakátok árasztották el Budapestet


    (Fotó: TPI)

    A leköszönő Kuncze Gábornak nem az SZDSZ, hanem pártjának ellenfelei köszönték meg, hogy 2001 óta vezeti a pártot.
  • Demszky Gábor főpolgármester nem változtatott álláspontján, nem biztosított támogatásáról senkit. Bár a küldöttek egy része úgy értékelheti, hogy Demszky Kóka-párti volt, mivel két fodorista közé tették. Demszky elismételte hárompontos kérését, és arra biztatta pártját, ha már a Fidesz miatt nem lehetnek a mérleg nyelve, legyenek a mérleg maga.
  • Gusztos Péter a két elnökjelölt programjának fősodrát el tudja képzelni együtt, mivel sokféle liberális van, és az SZDSZ-nek az a feladata, hogy őket együtt képviselje. "Amikor ti a Kádár-rendszert legyőztétek, én épp a szüzességem elvesztésével voltam elfoglalva, de mindannyiunknak fontos időszak volt" – fogalmazott Gusztos Péter.
  • Tényleg kiosztották Fodor Gábor beszédét, ahogy azt a jelölt felszólalásában megígérte. Azt mondta, reggel úgy döntött, hogy nem mondja el, inkább valami másról akar szónokolni, az eredeti szöveget majd kiosztják később. Megtörtént.
  • "Ma nagyon sokan úgy érzik, hogy a közügyeknek nincs felelős gazdájuk, hogy mindenki korrupt és hazug." Ennek Fodor szerint három következménye van, megrendül az emberek hite, a piacot eltorzítja a klientúragazdaság, megrendül az állampolgárok egymás iránti lojalitása. Vissza kell adnunk a politika becsületét és a hitelességet, következtet Fodor. Emellett le kell küzdeni a gazdasági válsághelyzetet, végre kell hajtani a szakpolitikai reformokat. Politikai programjából három elemet hangsúlyoz: a közélet megtisztítását, a foglalkoztatottság bővítését az államháztartás egyensúlyának megteremtésével és a szabadságjogok védelmét. Kitér a szervezeti átalakításra, a vidék bevonására, és arra a célra, hogy növelni tudja a párt társadalmi beágyazottságát. A fiatalok megszólításakor fontosnak tartja az Új Generációval való együttműködést. "Nekem az SZDSZ nem kaland, hanem hitvallás" - zárul Fodor el nem mondott beszéde.
  • Bauer Tamás egykori parlamenti képviselő szerint alapvetés, hogy az ország bajban van. Úgy véli, olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, hogy az eurót 2011-2012 körül be lehessen vezetni. Szerinte nem kezdeményezhet még egyszer úgy adócsökkentést a párt, hogy nem mondja el közben, hogy hol csökkenjenek a költségek, ha csökkentek a bevételek.
  • Wekler Ferenc Fodor Gábor beszédéből idézett felszólalásának elején. "Nekem mindenki kell" - mondta, majd sértetten emlékeztetett a Baranya megyei tagtoborzás esetére. Szerinte csak Kóka kampánya zajlott tisztességesen, ugyanis úgy véli, hogy a tagtoborzásról szóló hírek nem igazak. Ezután az útépítés és a kistérségi fejlesztések példájával támasztotta alá a siker fogalmát, hiszen vidéken az elvi liberalizmusnak nincs támogatottsága, az csak a fővárosra jellemző.
  • Kuncze Gábor tagként mondja el véleményét, mert nem akar beszédével valaki mellett kampányolni. Kijelentését tapsvihar fogadta. Azért megjegyezte, hogy ő Kóka Jánosra fog szavazni, mert szerinte ő lesz képes új csoportok felé nyitni. Az új ügyvivői testületben szívesen látna kevésbé tapasztalt politikusokat, friss párttagokat is. A küldöttek figyelmébe ajánlotta Sándor Klárát és Budaör polgármesterét, Wittinghof Tamást, utóbbinak egyébként mostanság születtek ikrei.
  • Kis Róbert korábbi liberális parlamenti képviselő a környezetvédelem fontosságát hangoztatta. Szerinte hátrányukra válhat, hogy az SZDSZ-é a zöldtárca, mert nem kezdeményezőként, hanem követőként cselekszik. Úgy vélte, nem is látszik, hogy SZDSZ-es tárca a környezetvédelmi. Kiss Róbert Fodor mellett állt ki, és azt kérte, ne az újságból kelljen megtudnia, hogy a képviselőjelöltségtől visszalépett a szocialista aspiráns javára. Az ilyen döntések előtt konzultációra van szükség, hiszen a központi direktíva után már szóba sem állt vele az MSZP-s riválisa.
  • Magyar Levente ügyvivőjelölt jászsági orvostársaihoz hasonlóan színes brosúrával próbálja meggyőzni a küldötteket. Szórólapja jelmondata, hogy vizitdíj helyett Magyar Leventét. Nem tudjuk, mit szól ehhez a vizitdíj SZDSZ-es atyja, Molnár Lajos.
  • Tettünk egy kört a megyei szervezetek standjai közt, és szép tucat szórólapot szedtünk össze. A két elnökjelölt külön kiadványokkal készült a kampányra, Fodor Gábor az Együtt című lap két számának elkészítésében működött közre, és azt tervezi, hogy további számok is megjelennek, ha elnök lesz, ezzel is erősítve a belső kommunikciót. Kóka János Tele van velünk a Hócípő című összeállítással készült. A kiadvány címlapján riválisával szerepel, belül az utóbbi 17 év legemlékezetesebb, legviccesebb pillanatait szedte össze.
  • Sértő-Radics István, Uszka polgármestere megköszönte a küldötteknek, hogy jelölték, majd az európai politikáról, ezen belül is a liberálisokról kezdett beszélni. A szociális vívmányok elérését tűzte ki célul, amiben az európai liberálisok élen járnak. Külön fontosnak tartja a kutatás-fejlesztést és az innovációt, valamint a tiszta közélet megteremtését. Ezekben szerinte a magyar liberálisok is erősek, ezzel szemben hiányosságok vannak a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelmében, vidékpolitikában, továbbá várat még magára a monopóliumok elleni küzdelem.