A hangnem és anyagi gondok miatt megszűnt az SZDSZ Netpárt

2004.06.09. 07:49
Három év után, finanszírozási problémák miatt megszűnt az SZDSZ 24. fővárosi, virtuális kerületi szervezete, a Netpárt. A szervezet volt vezetője reménykedik az újraindulásban, de belátja, hogy a kampány most fontosabb.
"Ennek a felületnek a működtetése bizonytalan időre felfüggesztésre kerül" - olvashatja az üzemeltető üzenetét az az SZDSZ tag, aki a szabad demokraták interneten működő tagozatának honlapján kíván pártéletet élni. Huszár Attila feljegyzésében sajnálatosnak nevezi, hogy "néhány tag, kívánatos hatalmi pozíciót látott ennek a felületnek az irányításában, mások pedig ellenzéki véleményüknek ezen a felületen keresztül kívánták túlzott mértékben hangot adni".

A belső viták, az ellentétek mára már olyan indulatokat gerjesztettek, s olyan, nem megengedhető eszközök bevetésével, és egymás módszeres lejáratásával párosultak, ami már messze nem hasonlít egy elfogadható pártéletre. Ez utóbbi célkitűzésekkel viszont nem tudok azonosulni, s főként ezen törekvéseket a továbbiakban nem kívánom finanszírozni" - áll a Huszár Attila üzenetében.

Az SZDSZ "villanypártját" utoljára Eörsi Mátyás ügyvivő, parlamenti képviselő vezette. Eörsi a Netpárt megszűnésének okait firtató kérdésünkre elmondta: finanszírozási gondok voltak, "nem volt elég pénz". A politikus közölte, hogy a Netpárt működésének otthont adó weblap, illetve program fenntartása és üzemeltetése "néhány millió" forintba került, de most "a kampány fontosabb".

"Pénz kell hozzá, de elfogadom, hogy most nem ez a legfontosabb" - fogalmazott, megjegyezve, reméli, hogy a későbbiekben újra feléled az interneten keresztül politizáló közösség, amelynek "hivatalos agórája" egy-két hónapja szűnt meg. Eörsi elmondása szerint a Netpártnak "néhány száz", az Index információi szerint azonban ezernél is több tagja volt. A társaság volt vezetője szerint azonban csak 60-70 fő vett részt aktívan a pártéletben.

A Netpárt egyik, a neve elhallgatását kérő tagja az Indexnek elmondta: a Netpárt nem egyenlő egy szoftverrel. Elmondása szerint a társaság egy szűkebb körben, egy ingyenes portálon keresztül működik tovább, de mivel ez technikailag nem biztonságos, terveik közt szerepel, hogy egy megfelelően szabályozott, a "védelmet garantáló" felületen folytassák majd pártéletet.

Eddig így működött
Az alakuláskor adott tájékoztató szerint a virtuális közösség tagjai egy regisztrációt követően válhattak a Netpárt tagjaivá, és annak honlapján vitázhattak, gyűlést szervezhettek, csoportokba, klubokba tömörülhettek. A virtuális közösség tagjai pedig az SZDSZ bármely más offline szervezetéhez hasonlóan érvényes döntéseket hozhattak. A szabad demokraták Elvi nyilatkozatának elfogadását követően bárki tagja lehetett az online közösségnek, így az alakuláskor számítottak az SZDSZ-es tagságra illetve azokra is, akik csak a Netpártban kívántak tevékenykedni. A regisztráció után a Netpárt tagjai is teljes jogú párttagokká váltak.