„Ha nem foglalkoznék fémhulladékkal, akkor nem élnék meg” – így készülnek a télre a Zalaszentgróti járásban

Az idei évben nagyon kemény télre számítanak a meteorológusok, ami óriási nehézséget jelent az elszegényedő, gettósodó településeken élő szegények számára. Szeretnénk, ha nem feledkeznénk el róluk, csak amiatt, mert nem a mi közelünkben és látóterünkben vannak, ezért cikksorozatot indítunk Halász Levente geográfus segítségével, amelyben bejárjuk Magyarország régióinak legszegényebb településeit, hogy megnézzük és bemutassuk, hogyan készülnek fel a télre és az ünnepekre a legnehezebb helyzetben élő honfitársaink. 

Sem a szociális segély, sem a nyugdíj nem elég

Budapestről valamivel több mint két és fél óra utazás után érkeztünk meg Nyugat-Dunántúl legszegényebb területére, a Zalaszentgróti járásba. Az elhagyatott gyárakkal és ipari üzemekkel tarkított hosszú út után szerettünk volna venni egy vizet, így Zalabérben leparkoltunk, és bár a dohánybolt, amelynek táblája a fő utca mellől látszódott, zárva volt, így sem volt hiábavaló a megálló, ugyanis a szűk parkolóval szemben egy rozoga kerítésen kiszúrtunk egy táblát, amelyen ennyi állt: Nyitva.

A kerítés előtt egy asztalka állt, amelyre néhány fonott kosarat helyeztek, mögötte autógumik, mellette pedig egy rossz állapotban lévő eladó autót láttunk. A nyitott kapun belépve olyan érzésünk támadt, mintha nem lakóház kertjébe, hanem roncstelepre értünk volna. A kiszuperált kazántól a kerékpárokon át az ágymatracból kiszedett rugókig mindent láttunk. Ekkor lépett ki otthonának ajtaján János, hogy köszöntsön minket.

Házigazdánk körbevezetett minket a telkén, és elmondta, hogy „kosarat köt”, valamint eladja vagy elcseréli a fémhulladékot, amit kap, ha valakinek megtetszik valami a kertjéből. Nyíltan ugyan nem kereskedhet az általa begyűjtött hulladékkal, mert már többször meggyűlt a baja a rendőrséggel, de rá van kényszerülve arra, próbálkozzon, mert máskülönben nehezen jönne ki a pénzéből.

Szociális segélyt kapok, 40 800 forintot. Feladom a villanyt, vizet, és már volt és nincs, ha nem foglalkoznék fémhulladékkal meg kosarakkal, nem is tudom, hogyan élnék meg

– árulta el nekünk János, akinek felesége sztrókot kapott, és csak 56 ezer forint nyugdíjban részesül a leszázalékolása óta, annak nagy része viszont elmegy a gyógyszereire.

Télen fával fűti a lakását, amelynek felaprításához már neki is látott, valamint az önkormányzattól is kaptak egy adag tűzifát, de abból nem bírná ki a hideg időszakot.

Nem volt még két köbméter sem az egész

– sóhajtott János, majd hozzátette, nagyon jó barátságot ápol a polgármesterrel, Léber Attilával, aki megígérte neki, hogy a hamarosan sorra kerülő erdőritkításból és bozótvágásból származó fának egy részét megkaphatja majd.

János azt tervezi, hogy nyáron újra munkába áll és abban bízik, hogy a polgármester úr segít majd neki abban, hogy munkát találjon és beállhasson füvet kaszálni vagy bozótot vágni. Ő úgy látja, hogy a térségben szinte egyáltalán nincsen semmi munka, Zalaszentgróton is csak egy Coca-Cola gyár és egy varroda működik, a téglagyár például már régen bezárt. A fia is próbál elhelyezkedni, de ha véletlenül valahová lehet jelentkezni, akkor is egyből elküldik, amint kiderül, roma származása miatt. Hozzátette, hogy bár szerinte az emberek többsége ilyen segélyekből él, de nem mindenkinél ennyire rossz a helyzet, például tud a faluban egy tehetősebb férfiról, aki Ausztriába jár ki dolgozni. Összességében viszont azért nem ennyire kedvezőtlen a helyzet a településen. 

A településen sétálva találkoztunk egy nyugdíjassal, aki kifejtette, hogy korából fakadóan már rég nem foglalkozik a helyi munkalehetőségekkel. Ő, ha szűkösen is, de ki tud jönni a 180 ezer forintos nyugdíjából, igaz, ehhez szükséges, hogy a fia megvegye neki a tél átvészelésére szükséges fát. Egy, az utca végéhez közel lévő háznál pedig egy fiatal pár éppen karácsonyi égősor elhelyezésével volt elfoglalva. Az ő otthonuk se volt kimagaslóan jó állapotban, azonban hamar kiderült, hogy ennek nem anyagi okai vannak.

Most költöztünk össze a barátommal, és még zajlik a felújítás, de én már karácsonyi hangulatot akartam varázsolni

– magyarázta a hölgy, aki nem aggódik azon, hogy a környéken kevés a munkalehetőség, mivel autóval könnyedén eljutnak a közelben lévő nagyobb városokba, Zalaegerszegre és Keszthelyre, cserébe viszont nagyon jó áron juthattak hozzá az ingatlanukhoz.

Egy jó polgármester sokat segíthet

A következő község, ahol megálltunk, a nagyjából százfős lakosságú Kallósd volt. A faluban való tájékozódásban egy nyugdíjas néni segített nekünk. Ő is azzal kezdte, hogy a környékben kevés a munkalehetőség, ezért elöregedett a község társadalma, és egyre kevesebben maradnak, majd végigmutatott a következő négy-öt házon, amelyek állítása szerint üresen állnak.

Most a falusi csok miatt vett néhány fiatal házat itt a környéken. Az én gyerekeim Kehidán laknak, de ők is Ausztriába járnak dolgozni

– tárta szét a karját, majd hozzátette, a tömegközlekedés hiánya csak tovább ront a helyzeten, de a Magyar Falu Program keretében a kallósdi polgármester beszerzett egy kisbuszt, amely elviszi a faluban élő gyerekeket iskolába és óvodába.

A tél miatt ő nem aggódik, mert kijön a nyugdíjából, annak köszönhetően, hogy tart állatokat és termeszt zöldségeket és gyümölcsöt, valamint a fiai segítenek beszerezni a tűzifát, de tudja, hogy sokaknak komoly problémát jelentene egy hosszú fűtési szezon. Azonban a polgármester figyel a helybéliekre és segít azoknak, akiknek szüksége van rá.

Ahogy tovább sétáltunk a lakatlan, összedőlt házakat vizsgáltuk. Az egyik láthatóan leégett, azonban még mielőtt jobban szemügyre vehettük volna a feltehetően egykoron nádtetős épületet, megszólított minket egy hölgy. A falu polgármestere volt az, Farkas Andrásné, aki beinvitált minket a szintén Magyar Falu Program segítségével felújított közösségi házba, miközben elmondta, hogy az általunk megtekintett ingatlanban egy idős néni lakott, de ő bent égett a házban, amikor az kigyulladt.

Mint kiderült, a polgármester és az önkormányzat valóban nagyon figyel a helyiekre. A télre való felkészülést tűzifaosztással segítik, ezt – elsősorban az idősek kedvéért – előre összevágják és úgy osztják ki. Emellett még karácsonyi ajándékot is adnak a falubélieknek, annak ellenére, hogy a falu költségvetése mindössze 24 millió forint évente.

Minden kallósdi lakost meghívunk egy uzsonnára december 15-ére, ami mellé egy kis pénzbeli támogatást is adunk – személyenként 20 ezer forintot –, hogy hozzájáruljunk a helyiek karácsonyához

– mondta Farkas Andrásné.

A támogatásra azonban nem csak télen szorulnak rá a helybéliek. Az időseknek az önkormányzat segít a bevásárlásban és a gyógyszerek kiváltásában, miközben a településen alapból nem kell szemétszállítási díjat fizetnie senkinek, ugyanis azt az önkormányzat átvállalta, augusztusban pedig jelentős beiskolázási támogatást osztanak még az egyetemista gyermekek után is. Igaz, a faluban összesen 16 gyermek van óvodástól egyetemistáig, és ez már nagyon magas számnak számít az elmúlt évek tekintetében.

Az 1950-es és 1960-as években nagy kivándorlási hullám volt Kallósdról, amikor a TSZ elvitte a földeket. Akkor elment egy komplett generáció a városokba, akik pedig itt maradtak, lassan megöregedtek és kihaltak

– fogalmazott a polgármester, aki elárulta nekünk, hogy a Zalaszentgróthoz tartozó Zalakoppányba is érdemes elmennünk, mert talán ott élnek a legkiszolgáltatottabb emberek a térségben.

„Nem panaszkodni kell, hogy nem lehet megélni, hanem okosnak kell lenni”

A kallósdi polgármester tanácsát követve Zalakoppányra indultunk, ahol leparkoltunk egy általunk lakatlannak gondolt, romos épület előtt, azonban ahogy kiszálltunk, egy fiatal roma lány kinyitotta az ablakot, karján egy csecsemővel. Nyilatkozni nem akart, arra viszont pont elég volt a beszélgetésünk, hogy felkeltsük a helyiek érdeklődését. A szomszéd telken, ahol egy műanyagszékekkel körülrakott tábortűz lobogott, kutyák, bárányok és csirkék mászkáltak a kertben, a romos épület ablakaiban pedig a függönyt elhúzva leselkedett egy család.

A ránk szegeződő tekintetekből éreztük, hogy nem vagyunk szívesen látott vendégek, így tovább sétáltunk, egészen, amíg el nem értünk egy rendkívül rendezett kertig. A telek tulajdonosa a 92 éves Erzsébet, aki igencsak lesújtó véleménnyel volt a szerinte „segélyeken élő” szomszédairól.

Nem értek egyet azzal, aki panaszkodik arra, hogy nem lehet megélni. Okosnak kell lenni, be kell osztani, ami van

– magyarázta Erzsébet, aki kifejtette, hogy kora ellenére még a mai napig csirkéket tart, salátát, paradicsomot, répát és krumplit is termeszt, miközben még gondozza a háza mögött található szőlőt is.

Erzsébet szomszédja egy szintén idős férfi, aki gyerekkorában elvesztette egyik ujját, ennek ellenére nyugdíjas koráig dolgozott „tekercselőként”. Azonban, hogy ez pontosan mit jelent, nem derült ki, mivel – egy helybéli szerint – mentális betegséggel küzd, így nehezen volt érthető a története. Azt viszont megtudtuk tőle, hogy 104 ezer forint nyugdíjból él és alapvetően fával fűtene, de jelenleg nincsen tűzifája, viszont a testvére megígérte, hogy majd jövő héten hoz neki.

A luxus és szegénység elfér egymás mellett

Ahogy a Zalaszentgróti járásban autóztunk, feltűnő volt, hogy hatalmasak a különbségek a helybéliek között, vannak olyanok, akik bőven a létminimum alatt élnek, de az épületekből és az autókból kiderült, hogy sokan viszont a magyar átlag felett keresnek. Ez a kettősség leginkább Kisgörbőn mutatkozott meg.

A faluban egy fával megpakolt rollert tolva találkoztunk Arankával. Nem volt nehéz megtippelni, amit később a hölgy is elárult magáról, ő bizony fával fűt, de nincs pénze arra, hogy tűzifát vegyen.

Az erdőben szoktam fát szedni és egy közeli fatelepen dolgozom, ahonnan időnként el tudok hozni még valamennyit, de az önkormányzattól nem kapok segítséget, mert nem ide vagyok bejelentve

– magyarázta a hölgy, aki ugyan Kisgörbőn él, de egy távolabbi faluban van az állandó lakcíme.

Amikor a karácsonyról kérdeztük, akkor sem vett vidámabb fordulatot a beszélgetésünk.

A fiam négy éve karácsonykor halt meg, úgyhogy nem szeretem az ünnepi időszakot, de azelőtt sem szerettem, mert nem olyan családban nőttem fel

– mondta Aranka, de a részletekbe nem akart belemenni.

Nem lett jobb kedvünk akkor sem, amikor egy másik helybéli, özvegy hölgy mesélte el saját élettörténetét. Beszélt arról, nevelőszülőként milyen nehéz sorsú gyermekek gondozását vállalta magára. Ő közben takarítóként dolgozik – mivel a nevelőszülőknek járó illetményből nem tudná fenntartani családját – egy a Balatonnál található hotelben, ezért már hajnalban el kell indulnia munkába.

Még fel sem fogtuk igazán a történeteket, amikor belefutottunk egy gyönyörűen felújított kisboltba, amelynek oldalán a Magyar Falu Program táblája volt látható. Ráadásul az üzletet nyitva is találtuk, ami nagy szó, ugyanis megérkezésünk óta egyik faluban sem találtunk egyetlen nyitva lévő boltot sem. A környező utcákban sorra álltak az elhagyatott épületek, így nagyon kíváncsiak lettünk, hogy lehet egy boltot fenntartani ilyen alacsony lakosságszámmal rendelkező településeken. Ahogy beléptünk még inkább elcsodálkoztunk, ugyanis az üzlet kávézóként is üzemelt, ami mellett még prémium minőségű festékeket és bútorfelújításhoz használható dolgokat is árultak. Mint kiderült, az üzlet tulajdonosa, aki a bolt eladónője és baristája is, egyben a falu polgármesterének felesége.

Amikor elvégeztem az egyetemet és építész lettem, akkor el sem tudtam volna képzelni, hogy kisgörbői boltos leszek

– mesélte nevetve, majd hozzátette, habár valóban vannak problémák a térségben, itt senkit sem hagynak az út szélén, mert a közösség tagjai figyelnek és vigyáznak egymásra.

Van szegénység a térségben, de azért nem az a tipikus mélyszegénység

– fogalmazott az üzlettulajdonos, aki elmondta, hogy ők „idegenek”, annak ellenére, hogy férje a második ciklusát kezdte el az idén, mivel Budapestről költöztek le.

A Zalaszentgróti járás belső periféria

Magyarország népességszáma évről évre csökken, azonban a Zalaszentgróti járás az országos tendenciákat is jócskán meghaladó ütemben kiüresedő és elöregedő térség. Ennek ellenére nem feltétlenül olyan súlyos mértékű a szegénység, nincsenek gettósó vagy véglegesen gettósodott falvak, mint az ország más hátrányos adottságú térségeiben. Igaz, a megyében ebben a járásban legalacsonyabbak az átlagfizetések.

A járás lakosságának nagyjából húszszázaléka él súlyos anyagi deprivációban

– hívta fel a figyelmet a kedvezőtlen adatra Halász Levente, geográfus, aki kifejtette, hogy a nehézkes közlekedési elérhetőség, valamint a munkalehetőségek, a színvonalas oktatási intézmények és az alapszolgáltatások részleges vagy teljes hiánya vagy elégtelen volta miatt vándorolnak el elsősorban a fiatalok, ám egyre nagyobb számban a középkorúak is. (Jelenleg a lakosság harmada 65 év feletti és csupán 10%-a 14 éven aluli gyermek.)

Az elvándorlást a 15 ezer fős járás településszerkezete is elősegíti. A népesség közel fele a térség egyetlen városi jogállású településén, Zalaszentgróton lakik, míg a többi törpe- és aprófalvakban él. Ezeken az országos összehasonlításban is kifejezetten alacsony lakosságszám (esetenként csupán 30-50-70 fő) miatt gyakorlatilag nem tud profitábilisan működni egyetlen szolgáltatóhely sem. Ez egy ördögi kört eredményez, ugyanis ha nem tudnak üzemelni a mikro- és kisvállalkozások, akkor munkahelyet sem tudnak teremteni, ami miatt a fiatalok elköltöznek, még tovább súlyosbítva a szociáldemográfiai problémákat és még nehezebb helyzetbe hozva a vállalkozni szándékozókat.

„A Zalaszentgróti járás ráadásul két, nagy népességszámú és gyorsan fejlődő, gazdaságilag erős járás között helyezkedik el. Az egyik a zalaegerszegi, amelynek központja megyei jogú város, kiterjedt agglomerációval, iparral, magas minőségű szolgáltatásokkal. A másik pedig a keszthelyi, amely székhelye középváros jellegéből adódóan sokrétű szolgáltató funkciókkal rendelkezik, emellett a Balaton közelsége okán jelentős idegenforgalmi központ is” – részletezte Halász Levente.

Zalaszentgrót térsége tipikus belső periféria. Tehát nem azért hátrányos helyzetű, mert a fejlődés fő sodorvonalából kimaradt keleti, északkeleti határmenti országrészben helyezkedik el, hanem egy olyan térségen belül kedvezőtlen elhelyezkedésű, amely önmagában nem földrajzi, sem gazdasági periféria.

– jelentette ki a geográfus.

A falusi csok segíthet, de a pénz nem minden

A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a Zalaszentgróti járásban 250-400 ezer forint körüli négyzetméter áron lehet ingatlanhoz jutni, így, ahogyan mi is láttuk, sokan döntenek úgy, hogy a Falusi CSOK programot kihasználva itt próbálnak meg otthont teremteni maguknak. Ám a pénz nem minden.

A járás infrastrukturális szempontból hátránnyal küzd, így ha valaki gyermekekkel szándékozik valamelyik kisebb településre költözni, fel kell készülnie arra, hogy mindenhová autóval szükséges majd menniük. Ez azonban sokakat eltántoríthat attól, hogy hosszabb távon családos életet tervezzenek itt

– jegyezte meg Halász Levente, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az itt található települések távol esnek a fontos közlekedési útvonalaktól (pl. autópályák), szinte csak alsóbbrendű utakon lehet őket megközelíteni, ez pedig további súlyos akadályozó ok akár nagyobb vállalkozások megtelepedésének, akár a népesség beköltözésének.

A térségben több olyan falu van, ahol az ingatlanok fele, vagy akár nagyobb része is üresen áll. Ezek az épületek folyamatosan amortizálódnak, így egyre kisebb az esély arra, hogy bárki megvásárolja őket, ráadásul a romos épületek rontják a környezetébe lévő ingatlanok értékét is, így beragad az ingatlanpiac.

(Borítókép: Zalabér 2024. november 13-án. Fotó: Kolumbán Kitti / Index)