Húzódik a megkönnyezett miniszter cseréje

2008.11.07. 12:15
Szekeres Imre is bevállalta volna a közlekedési tárca vezetését, ha Gyurcsány Ferenc belemegy a minisztérium fennhatósági területének bővítésébe. A honvédelmi miniszter a Kóka János idején elvett informatikát is visszavette volna.

Lemondott miniszterként is hosszú hivatali idő elé nézhet Szabó Pál. A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a monorierdei négy halálos áldozattal járó vasúti szerencsétlenség után ajánlotta fel távozását. Gyurcsány Ferenc néhány perc múlva erősen megindult állapotban újságírók előtt be is jelentette, hogy az ajánlatot elfogadta. Később kiderült, hogy Szabó a megfelelő ember kiválasztásáig a tárca élén maradhat. A miniszterkeresés azonban egyelőre nem járt eredménnyel.

Október közepén még úgy látszott, hogy Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban házon belül fogják lerendezni az utódlási kérdést. Csepi Lajos, a közlekedési szakállamtitkára tűnt a legfőbb esélyesnek és legkevésbé problémamentes megoldásnak. Az elmúlt napokban azonban, forrásaink szerint, hangsúlyossá vált, hogy olyan utódot találjanak, aki ellensúlya lehet a tárca államtitkári posztját betöltő Puch Lászlónak, az MSZP-s pénzügyek nagy tudójának. Ebből a szempontból Csepi már nem számít a legelőnyösebb választásnak.

Az utóbbi napokban Szekeres Imre honvédelmi miniszterrel is tárgyalt a kormányfő egy esetleges tárcacseréről. Az ötletet a szocialista frakcióvezetés is támogatta. A képviselőcsoportnál azt szerették volna, hogy a jelenlegi minisztereken kívül Szekeres is szálljon be a gazdaságpolitika formálásába. Bár a sajtóban több hír is megjelent arról, hogy a felkérés után Szekeres meghátrált, információink szerint a honvédelmi miniszter több javaslatot is tett a gazdaságpolitika tartalmának és a minisztérium feladatainak átszabására.

Szocialista forrásaink a miniszterelnök környezetéből úgy tudják, hogy többszöri nekifutásra felmerült egy kisebb kormányátalakítási javaslat is, amely a korábbi infrastrukturális minisztériumra vonatkozó elképzelés felújítása lett volna. A javaslat szerint az infrastrukturális minisztériumba integrálnák a közlekedési, a hírközlési és az energiaügyek mellett az informatikát is, valamint az ehhez tartozó pályázati rendszer működtetése is. Ez a terület a koalíciós időszak végén a konfliktusok következtében került teljes egészében a Miniszterelnöki Hivatal fennhatósága alá.

Az utóbbi napokban felmerült az alig féléve MVM vezérigazgatóvá lett Mártha Imre neve is a lehetséges utódok között. Forrásaink szerint Gyurcsány Ferenc néhány személyi döntésével már jelezte, hogy hajlamos a fiatal külsősöket bedobni kulcspozíciókba, a pártban nem hogy támogatója, ismerőse sincs Márthának. Erre a bázisra viszont Suchmann Tamás támaszkodna, aki szívesen cserélné a balatoni fejlesztési biztosságot egy miniszteri tárcára.