Megrendszabályozták a szekszárdi kórházat

A "minisztérium visszavágásának" értékelte a Tolna megyei közgyűlés fideszes elnöke azt a vizsgálatot, amelyet az Egészségbiztosítási Felügyelet végzett el március 14-én a megyei kórháznál. A kórház ugyanis két nappal korábban pénzhiányra hivatkozva bejelentette, hogy műtétek elhalasztására kényszerül.

"Megállapítható, és az ellenőrzést követően meghozott határozat indoklása is azt bizonyítja, hogy amit egészségügyi reformnak nevezünk, az egyenlő a rosszabb betegellátással" - szögezte le Puskás Imre (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet azután kezdett vizsgálatot a kórházban, hogy az intézmény bejelentette: pénzhiány miatt két hétre felfüggesztik a műtéteket és a költséges beavatkozásokat. A kórház, illetve a fenntartó megyei közgyűlés arra hivatkozott, hogy a megszorítások miatt nincs pénz az operációkra.

A felügyelet határozata felszólítja a kórházat, hogy a műtéteket az előzetes ütemezés szerint hajtsa végre, illetve felszólítja, hogy a volumenkorlátozás túllépése miatti intézkedéseket tartalmazó igazgatói utasítást vonja vissza, mondta a közgyűlés elnöke.

Puskás Imre hozzátette: a határozat nem azt jelenti, hogy a műtéteket ezentúl az egészségbiztosító finanszírozásával elvégezhetik. Csupán abban állapított meg jogsértést a felügyelet, hogy az elhalasztott 56 beavatkozásból mindössze 9 betegnek határoztak meg konkrét műtéti időpontot.

Puskás Imre szerint ez azt jelenti, hogy "a sorban állás" a jelenlegi helyzet, "amit úgy szűrhetünk le, hogy ideiglenes állapot, az valójában a magyar egészségügy jövője".

Az elnök tájékoztatása szerint több megyei kórháznál érdeklődtek, hatan már válaszoltak is, hogy ugyanerre az intézkedésre kényszerültek, csak "nem verték nagydobra". A felügyelet határozata szankciókat is tartalmaz. Eszerint ha kötelezettségüknek határidőn belül nem tesznek eleget, más szolgáltatót jelölnek ki a biztosítottak ellátására, pénzbírságot szabnak ki, illetve a finanszírozási szerződést is felfüggesztik, sőt felbontják.

Az igazgatói utasítás visszavonása után meghozott új utasítás ugyanazon tartalommal rendelkezik, azzal a kitétellel, hogy az osztályvezető főorvosok kötelesek a műtét elhalasztásáról írásban értesíteni a betegeket az új műtéti időpont megjelölésével - fűzte hozzá a megyei közgyűlés elnöke. Puskás Imre nem zárta ki, hogy a határozatot bíróságon támadja meg a kórház.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31