Szanyi bepróbálkozott a MÁV-nál?

A választásra a legtöbb egyéni jelöltet eddig a Fidesz-KDNP állította. A Magyar Nemzet szerint nyomást gyakorolt a MÁV-ra a gazdasági tárca politikai államtitkára, hogy a cég az általa kijelölt banktól vegyen fel hitelt. Debreczeni elkésettnek nevezte Orbán nyilatkozatát, amelyben a pártelnök kiállt az ügynökváddal illetett közíró mellett.

A Fidesz állította a legtöbb jelöltet

A Népszabadság úgy tudja, hogy a parlamenti választásra a legtöbb egyéni jelöltet a Fidesz-KDNP állította: a lehetséges 176-ból 174 körzetben már nyilvántartásba vették a pártszövetség támogatásával induló személyeket. Az MSZP 166, az SZDSZ 160 választókerületben állított önálló jelöltet, míg a jelenlegi kormánykoalíció pártjai tíz helyen közösen próbálkoznak a mandátum megszerzésével. Eddig az MDF 125, a MIÉP-Jobbik 88, a Munkáspárt 34, az MCF Roma Összefogás Párt 24, a Centrum 27 körzetben szerezte meg a választáson való részvételhez szükséges legalább 750 ajánlószelvényt.
Péntekig ajánlhatunk >>>>

Szanyi bepróbálkozott a MÁV-nál?

Kemény nyomást gyakorolt a MÁV-ra a gazdasági tárca politikai államtitkára, hogy a cég az általa kijelölt banktól vegyen fel hitelt az elővárosi szerelvények megvásárlásához - írja a Magyar Nemzet. Szakértő szerint Szanyi Tibor politikailag irányított eljárásra próbálta rávenni a vasúttársaságot. A lap kérdésére a MÁV szóvivője megerősítette, a GKM politikai államtitkára levélben arra kérte a vasúttársaságot, hogy a rendkívüli sürgősség miatt tekintsen el az egynél több ajánlattevő meghívásától. Zimay Judit kommunikációs igazgató azt közölte, hogy a cég nem tett eleget Szanyi Tibor felhívásának.
Nem engedett a MÁV Szanyi Tibor nyomásának >>>>

Debreczeni válaszát megírta

Légből kapottnak tartja Orbán Viktor a közíró Debreczeni József ügynökmúltjával kapcsolatos találgatásokat. A Fidesz elnöke úgy fogalmazott, egész egyszerűen nem hiszi el, ismeri őt és kizártnak tartja, hogy ne a rendszerváltók oldalán foglaljon helyet. A Népszabadság csütörtöki számában közli Debreczeni József válaszlevelét. Megköszöni a pártelnök nyilatkozatát, de felrója Orbánnak, hogy későn reagált az őt ért rágalmakra. Debreczeni levelében úgy fogalmaz, akkor tudta volna igazán értékelni Orbán szavait, ha azokat még a híresztelések első napján elmondta volna. „Akkor még komoly erkölcsi értéket tulajdonítottam volna a szavainak. Most, öt nap elteltével - amikor a bumeránghatás már nyilvánvaló - legföljebb a politikai érzék alapfokú megnyilvánulásának tekinthetem őket” – fogalmaz.
Debreczeni József válasza >>>>

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25