Káros gesztusok

Kóka János vizsgálatot tervez négy évvel ezelőtti ügyekben. Szabad György a Magyar Nemzetnek azt mondta, a diktatúra emblematikus alakjainak kitüntetése és az államfő aggályainak álérveléssel való kormányzati félresöprése meghökkentette. A Szonda Ipsos felmérése szerint nem tesz jót a Fidesznek a miniszterelnök kifütyölése. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az FVM nevében mobiltelefonjukon hívtak fel gazdálkodókat, hogy egyebek mellett Gráf József miniszter üdvözletét tolmácsolják.

Káros gesztusok

A március 15-i elmaradt kézfogás nem volt méltó sem Sólyom Lászlóhoz, sem Szabad Györgyhöz, és nem megengedhető viselkedés - állapította meg a Szonda Ipsos felmérése, amelyet a Népszabadság ismertet. A kutatás alapján így látja az összes megkérdezett 80 százaléka, de a Fidesz-szavazók többsége is. A Fidesznek nem tett jót Gyurcsány Ferenc Mohácson történt megdobálása és múzeumkerti kifütyülése.
Füttyök, gesztusok >>>>

Bűnök a Széchenyi-terv körül?

Kóka János gazdasági miniszter a Széchenyi-terv körül vélelmezett visszaélések miatt büntetőfeljelentéseket helyezett kilátásba. A terv száz támogatott projektjére 32,9 milliárd forintot költött az Orbán-kormány. 2002-ben, a választások közvetlen időszakában, illetve azt követően a Matolcsy György vezette gazdasági tárca két hónap alatt 27,7 milliárd forintnyi pályázati pénzt osztott szét - Kóka szavaival "last minute akció" keretében.
Kóka János vizsgálatot tervez négy évvel ezelőtti ügyekben >>>>

Széchenyi-terv: nyertes maffiózók?

Szabad meghökkent

Nagy port vert fel, hogy Szabad György nem fogott kezet a miniszterelnökkel, amikor március 15-én átvette a Széchenyi-díjat. Az első szabadon választott Országgyűlés elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, a diktatúra emblematikus alakjainak kitüntetése és az államfő aggályainak álérveléssel való kormányzati félresöprése meghökkentette. Szabad György szerint a miniszterelnök a sokat hangoztatott konszenzus helyett ismét kemény kézzel igyekszik vélt igazát áterőltetni.
Cikk a Magyar Nemzetben >>>>

Hívogatják a gazdákat?

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium nevében mobiltelefonjukon hívtak fel gazdálkodókat, hogy egyebek mellett Gráf József miniszter üdvözletét tolmácsolják – tájékoztatták a Magyar Nemzetet különféle forrásokból. A tárca cáfolta, hogy a minisztérium megbízásából gazdákat hívnának fel. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége azonban tud a telefonokról.
Az agrártárca is beszállt a választási kampányba? >>>>

Nem fizet a Vizsla kiadója

A posta nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a Magyar Vizslát kiadó szervezet, az Adózók Érdekvédelmi Szövetsége újabb kiadvány terjesztésére kérné fel - tudta meg a Népszabadság a Posta szóvivőjétől. A posta által követelt hétmillió forint még nem érkezett meg a cég számlájára. Pedig most már nemcsak a rendes fizetési határidő járt le, hanem az ügyvédi felszólításban szereplő dátum is.
A Vizsla továbbra sem fizet >>>>

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17