Mozgósított démonok

Szerdán Gyulán nyilvánosságra hozzák azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint az illegális névjegyzék a Fideszhez, illetve annak központjához is köthető – írja a Népszabadság. Közben a Magyar Nemzet újabb gyanús adatcsomagról ad hírt. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy a Fidesz aktivistái egy hét alatt háromszor is felkeresik a szimpatizánsokat. A Blikk címlapvezetőben hozza értesüléseit, melyek szerint gyilkossággal fenyegették meg Orbán Viktor gyermekeit.

Kié a gyulai lista?

A Népszabadság szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a Gyulán lefoglalt nyolcezres illegális adatlista a Fidesz számára készült. A lap értesülései szerint Gyulán szerdán jelentik be, hogy a kistérségi hivatal számítógépén talált "polgári fájl" nem egyszerűen szabálytalan nyolcezres címlista a helyi választópolgárokról. Bizonyítható a kapcsolat a Fidesz központjával, valamint az is, hogy nemcsak a szimpatizánsokat és a bizonytalanokat kódolták, hanem az ellenfeleket is.
A Fidesz gyulai feketelistái >>>>

Országos adatbázis része a gyulai lista?

Büntetőügy lesz a gyulai választói listából

Újabb adatbázisdarab?

Pomázi lakosok adatait és szocialista kampányanyagokat tartalmazó aktatáskát vitt be kedden egy férfi a Fővárosi Választási Irodába. Miután az iroda munkatársai nem kívántak foglalkozni az esettel, a Fővárosi Választási Bizottság egyik tagja átkísérte a megtalálót az V. kerületi rendőrkapitányságra. Itt megkezdték az ügy vizsgálatát. A Magyar Nemzetet Kocsis Máté jogász, a Fővárosi Választási Bizottság tagja tájékoztatta az esetről.
Gyanús aktatáska MSZP-s iratokkal >>>>

Egy héten háromszor

Hadművelethez hasonló tervek szerint és összehangoltsággal készülnek a választás előtti közvetlen mozgósításra a Fidesz aktivistái. A Magyar Hírlap értesülései szerint az önkénteseknek a pártközpontból küldött füzet alakú, kizárólag az akció kezdőnapján kézhez kapott választó-nyilvántartás alapján kell végigjárniuk körzetüket. A zömmel civil, negyedrészükben hatvan év feletti segítőknek kizárólag a Fidesz szimpatizánsait kell megkeresniük. Őket viszont egy hét alatt háromszor is.
Háromszor keresi fel a Fidesz a szimpatizánsait >>>>

Kutyatáp a gyerekekből?

Orbán Viktor gyermekeinek „elrablásával és ledarálásával” fenyegetőznek ismeretlenek, ha a Fidesz elnöke nem vonul vissza a politikától. Ez derül ki abból a levélből, melyet a Blikk állítása szerint a múlt héten kapott az Orbán család. A levélben az olvasható, hogy „…a kölykeiteket elraboljuk, le fogjuk darálni és kutyatápot csinálunk belőlük”. A szerző egy kutyatápról készült fotót is mellékelt írásához. A Fidesz elnöke a Köztársasági Őrezrednek már jelezte a fenyegetést és rendőrségi feljelentést is tervez.

Részletek a szerdai Blikkben

A fórumban: Megfenyegették Orbán családját >>>>

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17