Fordult a kocka Szerencsen: egy szavazattal nyert a Fidesz-MDF

Koncz Ferenc, a Fidesz-MDF jelöltje egy szavazattal megnyerte a választások második fordulóját a korábban győztesnek nyilvánított Szabó György szocialista jelölttel szemben Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11-es számú, szerencsi választókerületében. Az MSZP bírósághoz fordul.
A megyei területi választási bizottság döntéséről Bogdán Zsolt megyei főjegyző szerdán délelőtt tájékoztatta az MTI-t. A testületnél Koncz Ferenc emelt kifogást, arra való hivatkozással, hogy Szabó György 5 szavazattal nyerte a fordulót, ám véleménye szerint az érvénytelennek nyilvánított 289 szavazat között többségben voltak azok a voksok, amelyeket az ő nevére adtak le. Kérte a választási bizottságtól a szavazatok újraszámlálását, illetve az érvénytelenek átvizsgálását. Az újraszámolás egy kívételével, már a választás napján mindenhol megtörtént, hiszen kisebb volt a különbség a két jelölt között, mintahány érvénytelen voksot találtak.

Koncz Ferenc
A főjegyző az Indexnek elmondta: a megyaszói 1-es szavazókörben nem végezték el az újraszámlálást, ezért ott a bizottság újraszámláltatta a voksokat. Kiderült, hogy a Szabó György nevére összegyűjtött csomagban az egyik szavazólap Koncz Ferencre szólt. Így a szocialista jelölt előnye háromra csökkent.

Az újraszámolás során az is kiderült, hogy egy vokssal kevesebbet tulajdonítottak Koncznak, mert egyszerűen elszámolták magukat, így a különbség egyre csökkent. Az érvénytelennek nyilvánított voksok közül 27-et érvényesnek talált a területi választási bizottság, így összességében Bogdán szerint 17 plusz voksot találtak a Fidesz jelölt esetében és 11 plusz szavazatot a szocialista aspiránsra adtak le. Az, hogy az érvénytelen voksok közül milyen volt az eloszlás a főjegyző nem tudta megmondani, a végeredmény azonban egyelőre úgy tűnik az, hogy egy vokssal a fideszes jelölt győzött. Bogdán Zsolt elmondta, hogy a határozatot még szerdán kézbesítik az érintetteknek. Az újabb döntés ellen csütörtökön 16 óráig lehet benyujtani jogorvoslati kérelmet a bírósághoz a választási bizottságon keresztül.

Szabó bírósághoz fordul

A döntést Szabó György érdemben nem kívánta kommentálni, a szocialisták médiaközpontján keresztül annyit közölt: bíróságon támadja meg a területi választási bizottság határozatát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32