Két szavazattal az MSZP jelöltje győzött Szerencsen

Szabó György, az MSZP képviselőjelöltje nyerte meg az országgyűlési választásokat Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11-es számú választókerületében - döntött fellebbezések után hozott végzésében péntek délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság.
A megyei bírósághoz az eredetileg öt szavazatnyi különbséggel győztesnek nyilvánított Szabó György fordult amiatt, hogy a területi választási bizottság Koncz Ferencet, a Fidesz-MDF jelöltjét hozta ki nyertesnek egy szavazattal a választások második fordulójában.

A megyei területi választási bizottságnál korábban a fideszes jelölt, Koncz Ferenc emelt kifogást, arra való hivatkozással, hogy Szabó György 5 szavazattal nyerte a fordulót, ám véleménye szerint az érvénytelennek nyilvánított 289 szavazat között többségben voltak azok a voksok, amelyeket az ő nevére adtak le. Kérte a választási bizottságtól a szavazatok újraszámlálását, illetve az érvénytelenek átvizsgálását.

A voksok átvizsgálása után a választási bizottság kijelentette: Koncz Ferenc, a Fidesz-MDF jelöltje egy szavazattal megnyerte a választások második fordulóját a korábban győztesnek nyilvánított Szabó György szocialista jelölttel szemben Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11-es számú, szerencsi választókerületében. A szocialista jelölt ezután fordult a bírósághoz.

Lukács Zsuzsanna, a megyei bíróság elnöke az MTI-nek elmondta: megvizsgálták azt a 27 szavazatot, amelyet a területi választási bizottság utólag érvényesnek minősített. A végeredmény szerint a 11-es számú egyéni választókerületben összesen 34 ezer 220-an jelentek meg szavazni, az urnákban 34 ezer 205 szavazólapot találtak. Ebből 269 volt az érvénytelen. Az érvényes szavazatok megszámlálása után Koncz Ferencre 16 ezer 967-en, Szabó Györgyre 16 ezer 969-en voksoltak. A különbség tehát mindössze 2 szavazat. A bíróság döntése ellen nem lehet fellebbezni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25