Nem indul eljárás a 'szarházizó' tanár ellen

2005.02.01. 16:04
A kaposvári középiskola igazgatója szerint illegális és vágott volt az a felvétel, amin egy matematika-fizika szakos tanáruk egy óra keretében véleményt nyilvánított Szita Károly feltételezett ügynökmúltjával kapcsolatban. Az internetre is felkerült felvétel szerint a tanár az újságírókat szarháziaknak nevezte, és úgy vélte, hogy le kéne őket géppisztolyozni.

Lezárult a vizsgálat abban az ügyben, amelyet egy kaposvári középiskolában azért indított az igazgató, hogy tisztázzák, megfelel-e a valóságnak, hogy az elmúlt hetekben egy tanár, Szita Károly kaposvári polgármester állítólagos ügynökmúltjával kapcsolatosan megjelent sajtóhírekről a tanórán fejtette ki véleményét, s hogy valóban azt mondta-e, amit a sajtóban megjelent hírek neki tulajdonítottak.

Illegális felvétel

"Az írott és elektronikus sajtóban napvilágot látott - iskolánkat negatívan érintő és kedvezőtlen színben beállító - híradások alapján a közoktatási törvényben előírtak figyelembe vételével, továbbá munkáltatói jogkörömben eljárva vizsgálatot indítottam az eset hátterének föltárása és a részletek tisztázása érdekében" - közölte Gémesi Tibor, az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium igazgató kedden.

Az igazgató által említett, a vizsgálatot elindító hivatkozás alapja az az interneten és a Népszabadságban - a lap birtokába jutott órán készült hangfelvétel alapján - megjelent írás, amely szerint az intézményben oktató matematika-fizika szakos tanár, a többi között azt mondta: "Az újságírónak nincs joga addig rólam bármit leírni, amíg bírósággal nem tudja rólam bizonyítani. Ha a bíróság mondott rólam valamit, azt elfogadom. De ha csak pletykálnak rólam valamit, azt nem fogadom el, hanem géppisztollyal lelövöm az illetőt".

Az iskola igazgatója ezt követően indított belső vizsgálatot, amelynek lezárása után a következőket tudatta: "A vizsgálat során megállapítottam, hogy a sajtóban megjelent szöveg illegális felvétel, amelyet technikai eljárással tömörítettek, vágtak". Hozzátette: nem volt földeríthető a felvétel készítője sem, így elhangzásának részletei, a teljes szövegkörnyezet és körülményei sem rekonstruálhatók.

Nem indul fegyelmi eljárás

"Az ellentmondó tanulói nyilatkozatokból nem tisztázható egyértelműen a nyilvánosságra került szöveggel összefüggésbe hozott tanár kollégám szerepe sem" - írta Gémesi Tibor, az általa kiadott dokumentumban. "A fegyelmi eljárás megindításának jogszabályi feltételi bizonyítottság hiányában nem állnak fenn, így annak elrendelésétől el kell tekintenem" - írta az igazgató.

Gémesi kifejtette: "elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy jóhiszemű diákok cselekedeteit "bizonyos körök" saját céljaikra használják fel". Hangsúlyozta: a vizsgálat során különös gondot fordított arra, hogy a tényfeltáró eljárás a tanulói, valamint a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett folyjon.

Az igazgató kiemelte: "mind az iskola tanulói, mind pedig a nevelőtestület elhatárolja magát minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, amely bárki személyiségi jogait, világlátását, meggyőződését sérthetné".

Mint azt az Index korábban már megírta, harminchét diákból állítólag csak hét vállalta nevével azt, hogy egy tanár a Szita Károly elleni ügynökvádak kapcsán az újságírókat szarháziaknak nevezte és úgy vélte, hogy le kéne őket géppisztolyozni.