Kövér lemondásra szólította fel Mécset
![]() |
| Kövér László |
Mécs Imre, a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnöke hírre reagálva ostobaságnak nevezte Kövér szavait, valamint úgy vélte, hogy az ellenzéki képviselőknek részt kellene venniük a bizottság munkájában.
"Dokumentumok alapján nem igazolható"
Tóth Károly, a testület szocialista tagja a Népszabadságnak elmondta: a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem igazolható, hogy a Horn-kormány még egy miniszterét az érintettek kategóriájába kellett volna sorolni. Közölte, a vizsgálódás során két személynél találtak azonos dokumentumot, egy-egy hatos kartont. Egyik esetben sem állapította meg a bizottság az aktív együttműködést, mivel mindössze az az egyetlen karton állt rendelkezésre. Utóbb mindkét személy, Szalay Gábor és Járai Zsigmond, az Orbán-kormány pénzügyminisztere is elismerte a kapcsolattartást a belügyi szervezettel.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Biatorbágy, Sasbérc út
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
A szabad demokrata GM-államtikárk dossziéjának rejtélyes eltűnése miatt a Fidesz az információk elhallgatásával vádolja Mécset.
Rovataink a Facebookon