Frakciófigyelmeztetés Gál J. Zoltánnak

2003.10.13. 17:43
Vitáktól hangos volt a szocialista párt hétfői frakcióülése, amelyen a képviselőcsoport szembehelyezkedett Herczog Edittel , aki szerint ha nem elfogadható a miniszteri válasz, akkor ne legyen kötelező azt megszavazni. A képviselőcsoporttal ellentétes szavazás illetve a szavazástól való távolmaradás miatt négy szocialista képviselőt elmarasztalt a frakció.
Az MSZP frakciójának hétfői ülésén az elmúlt hetek szavazási mizériái miatt arról alakult ki vita, hogy miképpen nyomják szavazógombjukat az MSZP-s képviselők. Információink szerint a frakcióban többen is bírálták azokat a képviselőket, akik az elmúlt hetekben nem támogatták Gyurcsány Ferenc interpellációkra adott válaszait.

A párton belül vitatkozzanak

Többek között Gál Zoltán és Toller László arra az álláspontra helyezkedett, hogy a parlamenti nyilvánosság nem alkalmas terep arra, hogy az esetleges ellenvéleményeket a szavazás során fejtsék ki a koalíciós képviselők, erre ugyanis megvannak a párton belüli fórumok. A vita végén a Gyurcsány válaszát múlt héten többedmagával nem megszavazó Herczog Edit egyedül maradt véleményével. Szerinte, amennyiben a miniszteri válasz - például erkölcsi okok miatt - nem elfogadható, úgy nem kell támogatni.

Büntetés távolmaradás miatt

Úgy tudjuk, hogy a frakcióvezetés a képviselőcsoport szervezési és működési szabályzatára hivatkozva úgy foglalt állást: a frakcióval ellentétesen szavazó illetve a szavazásoktól távolmaradó képviselők első esetben pénzbüntetésre számíthatnak, majd a frakció értesíti a jelölőszervezetet, végső esetben akár vissza is hívhatják a képviselőt. Ez utóbbira még nem volt példa, ám több honatya esetében a második szankciót már alkalmazták: Gál J. Zoltán kormányszóvivő, továbbá Donáth László valamint Steiner Pál esetében is értesítették a jelölőszervet. (A frakció szabályzata szerint a nem szavazó képviselők első esetben elvileg 50 ezer forintos büntetésre számíthatnak, a további mulasztás esetén pedig minden egyes szavazásért 10 ezerre, de több példa volt arra, hogy a szabályzatot nem veszik olyan szigorúan. )

Gál J. Zoltán kormányszóvivő az Indexnek elmondta, hogy teljes mértékben egyet ért azzal, hogy mindenkire vonatkoznak a frakció által közösen hozott szabályok, ő maga munkájából adódóan nem tudott részt venni a szavazásokon, de mint mondta, előtte meggyőződött, hogy megvan-e a parlamenti többség. A jövőben a programjait előre leadja majd a frakcióigazgatónak vagy ha ez nem lehetséges, utólag pótolja majd.