Telefonon népszerűsíti kormányülését az MSZP

2002.05.30. 16:07
Kétszázezren kértek Medgyessy Péter tavaly decemberi levele után rendszeres tájékoztatást a szocialista párt rendezvényeiről, többek között őket értesíti az MSZP telefonon arról, hogy "ingujjas kormányülés" lesz a Városligetben. A szocialisták e melett felhasználják a telefonkönyvet is az értesítésre.
A Városligetbe vonul a teljes kormány pénteken, hogy az érdeklődőkkel és civil szervezetekkel vitassák meg a kabinet teendőit - közölte még kedden Baja Ferenc, a kancellária társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Szavaiból kiderült, hogy a programot telefonon igyekeznek népszerűsíteni, a költségeket pedig az MSZP állja.

Két adatbázist használnak

Az Index információi szerint két adatbázist használnak ehhez a szocialisták: többek között azt a kétszázezer embert értesítik, akik válaszoltak Medgyessy Péter tavaly decemberi kampánylevelére és tájékoztatást kértek a párt rendezvényeiről. Másik adatbázisként pedig a telefonkönyvet használják. Adatvédelmi szakértők szerint azonban ebben az esetben nem jogszabálysértő az adatok felhasználása, mert nem képeztek belőle címlistát, hanem rendeltetésszerűen használják az adatokat, vagyis telefonálnak.

Ezzel szemben a választási kampány idején a telefonköny adataiból a szocialisták három adatbázist hoztak létre és ezek alapján 3 és fél millió válsztópolgárnak küldtek levelet. Az adatvédelmi ombudsman szerint jogellenesen, mivel egyrészt a törvény szerint minden adatkezelést be kell jelenteni az adatvédelmi biztos hivatalában. Másrészt pedig személyes adatokat - nevet címet - csak akkor lehet kezelni, ha erre törvény ad felhatalmazást vagy ha az érintett abba beleegyezik.