Szocialista székházbotrányt sejt a Heti Válasz

2007.10.10. 17:17
Kétszázmillió forintot fizet jogcím nélkül a Magyar Turizmus Zrt az MSZP irodáinak is helyet adó Vérmező utcai irodaház tulajdonosának, írja a csütörtökön utcára kerülő Heti Válasz cikke. A Magyar Turizmus Zrt. vezetője tagadta a vádat, leszögezve: amióta kiköltöztek az épületből, nem fizetnek.

Szocialista székházbotrányról ír csütörtökön megjelenő számában a Heti Válasz.

Az MSZP elköltözik VIII. kerületi, Köztársaság téri székházából, és amíg elkészül az új, VI. kerületi, Jókai utcai épület rekonstrukciója, bérbe vették az I. kerület, Vérmező úti MBC-irodaház negyedik és ötödik emeletét. A Heti Válasz közli, hogy 2006 végén a negyedik és ötödik emeletről költözött ki a Magyar Turisztikai Hivatal, illetve jogutódja, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkársága.

A tárca eredetileg 2008. december 31-ig szerződött, ám tavaly év végén a szakállamtitkárság mégis a Hold utcába költözött, az egykori ifjúsági és sportminisztérium épületébe. Ezután tette át székhelyét az MSZP a Vérmező úti átmeneti szállásra, ahol - friss bérleti szerződésük értelmében - 2008. december 31-ig maradnak.

"Egy kvázi titkos üvegzseb-kimutatás szerint" azonban a Magyar Turizmus Zrt. 2007. január 1-jétől 2008. december 31-ig érvényes, kétéves időtartamra szóló szerződést kötött "az MBC irodaházban található bérlemény bérlésére", nettó 200 millió forint értékben - olvasható a cikkben.

A hetilap szerint a megállapodás "minden ésszerűséget nélkülöz", hiszen az idegenforgalmi részvénytársaság annak ellenére állja a 2007-2008-as időszak 200 milliós terhét, hogy már kiköltözött az épületből.

"Egyelőre nem állíthatjuk - igaz, cáfolni sem áll módunkban -, hogy az MSZP helyett egy állami cég fizet az MBC-bérleményért, így azt sem, hogy a közforintok terhére burkolt pártfinanszírozás folyik" - fogalmaz a Heti Válasz, de hozzáfűzi: "az önkormányzati tárca egyik cége jogcím nélkül pénzeli az MSZP szállásadóját".

Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Magyar Turizmus Zrt. tavaly májusában döntött arról, hogy az év végével lejáró bérleti szerződést meghosszabbítja 2008 december végéig. A döntést követően módosították is a szerződést - tette hozzá.

Majd tavaly szeptember 5-én az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium levélben arra kérte a turisztikai marketing céget, hogy 2007. január elsejétől álljanak el a módosítástól. Két nappal később az ingatlan tulajdonosával erről meg is egyeztek, és a szerződést fel is mondták. Ennek megfelelően a Magyar Turizmus Zrt. 2006. december 31-e óta nem fizet a korábban bérelt irodákért bérleti díjat - hangsúlyozta.

Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek azt mondta: az MSZP szerződésbe foglalt kötelezettségeinek megfelelően fizeti a bérbeadónak a Vérmező úti ingatlan után járó bérleti díjat. Megjegyezte: a párt két szintet, összesen 1100 négyzetméter bérel. Az MSZP szóvivője értetlenségét fejezte ki a hetilapban megjelentekkel kapcsolatban. Úgy vélte, lehet, hogy egyfajta megrendelést teljesítenek azzal, hogy a valóságtól és az igazságtól távol eső ügyekbe keverik az MSZP-t.