Az MDF ma nem jutna be a parlamentbe

A Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a biztos pártválasztók 49 százaléka a Fideszre, 41 százaléka az MSZP-re, 6 százaléka pedig az SZDSZ-re szavazna.

A lakosság 44 százaléka tekinthető ma biztos pártválasztónak - derül ki a Szonda Ipsos február 17-23. között, 1500 ember megkérdezésével végzett közvélemény-kutatásából.

Vezet a Fidesz

A biztos pártválasztók voksainak kilenctizedét elvinné a Fidesz és az MSZP - előbbinek 49, utóbbinak 41 százalék jutna. A maradék 10 százalékból hatot az SZDSZ szerezne meg - írja az eredményekre hivatkozva a Népszabadság. A többi pártnak együttesen 4 százaléknyi biztos szavazójuk van, tehát 2005 februárjában elég messze vannak attól, hogy parlamenti bejutással számolhassanak.

A Szonda szerint a pártoknak komoly lehetőséget jelenthet a választópolgároknak az a 6 százaléka, akiknek erős részvételi szándéka nem párosul egyetlen párt iránti szimpátiával sem. Az aktív bizonytalanok félmilliós csoportjában minden társadalmi réteg, az ország minden területe egyaránt képviselteti magát.

A fiatalokra kell koncentrálniuk

A pártoknak a közvéleménykutató szerint érdemes figyelnie arra a 13 százaléknyi, egymillió választóra is, akik ugyan rokonszenveznek valamelyik politikai erővel, de csak valószínűsítik a részvételüket. Különösen a kisebb parlamenti pártoknak - az SZDSZ-nek és az MDF-nek - szükséges odafigyelni enerváltabb szimpatizánsaira, hiszen minden negyedik-harmadik idesorolható.

A Fidesznek és az MSZP-nek is vannak e tekintetben vokstartalékai, szimpatizánsaik ötödénél ugyanis nem lehetnek biztosak a részvételben. Az efféle várakozó álláspont leginkább a fiatalok körében elterjedt, ott érdemes az említett pártoknak aktivizálásra törekedniük.

Két és fél millió választót nem érdekel a politika

Jóval nehezebb viszont meggyőzni azokat a választópolgárokat, akik azon túl, hogy nincs kedvenc pártjuk, mérsékelt aktivitást mutatnak. A választásra jogosultak 5 százalékát - négyszázezer főt - kellene valószínű résztvevőből biztos szavazóvá formálni, és mindeközben egy adott párt mellé állítani - írja az eredményekre hivatkozva a Népszabadság. Ez a bizonytalankodó csoport meglehetősen heterogén, mégis a társadalmi középrétegekben érzékelhető, átlagost meghaladó jelenlétük említésre érdemes.

A lakosság nagyjából egyharmada - 2,5 millió választó - jelenleg távol van a politika világától. Vagy a részvételi hajlandósága vagy a pártszimpátiája hiányzik, de 14 százaléknyi választópolgár mindkettőnek híján van. A passzív, távolságtartó szemléletmód képviselőit nagy számban megtalálhatjuk az alacsony iskolázottságú, szakképzetlen rétegekben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58