Lamperth megszondáztatná a képviselőket

A belügyminiszter azt javasolja, hogy vonjon maga után szankciót az, ha ellenőrzéskor a mentelmi joggal rendelkező személy nem hajlandó megfújni a szondát. A javaslat szerint, ha a képviselő nem fújja meg a szondát, akkor a rendőrök automatikusan feltételezik, hogy alkoholszintje eléri a 0,8 ezreléket.

A képviselői mentelmi joggal kapcsolatban a belügyminiszter olyan javaslatot fog a kormány elé terjeszteni, hogy amennyiben egy parlamenti képviselő nem hajlandó megfújni közúti ellenőrzéskor az alkoholszondát, annak legyen szankciója. Ez annyit jelentene, hogy a képviselő ellen eljárás indulna, mégpedig úgy, hogy feltételezik, alkoholszintje elérte a 0,8 ezreléket, a szabálysértés felső határát.

Szankcionálnák

A szakemberek három változatot dolgoztak ki az ügy szabályozására. Az általa javasolt mellett felmerült, hogy a mentelmi jog semmilyen módon nem vonatkozna a közúti szondáztatásra, illetve az azt követő intézkedésekre. Egy másik változat szerint kizárólag közlekedési baleset bekövetkezése esetén kerülne sor szondáztatásra. Lamperth Mónika az előzőt túl szigorúnak tartja, az utóbbi pedig véleménye szerint túlságosan szűkítené a vonatkozó esetek körét. Hozzátette: célja az, hogy szankcionálják a szondáztatás megtagadását.

"Én azon az állásponton vagyok, hogy a jogszabály kötelezzen egyértelműen, és ha valaki nem hajlandó ennek eleget tenni, akkor legyen szankció, hiszen így válik a dolog végrehajthatóvá. Így el lehet kerülni azt a káros következményt, hogy a közvéleményben az a nézet alakul ki, hogy azok, akik mentelmi joggal rendelkeznek bármilyen cselekményt megtehetnek" - fogalmazott a belügmiiszter, hozzátéve, hogy a mentelmi jogot nagyon fontosnak tartja, olyan intézménynek, ami garantálja a független és befolyásolástól mentes tevékenységet.

Mentelmi jogukra hivatkoznak

Legutóbb két hete utasította vissza egy képviselő, hogy megfújja a szondát. A képviselő Csongrád és Felgyő között megcsúszott és árokba fordult autójával. A honatyát, aki egyedül utazott az autóban, könnyebb sérülésekkel Szentesre szállította a mentő. A megyei rendőrségi szóvivő sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta azt MTI-nek azt az értesülését, hogy Vincze László fideszes parlamenti képviselő szenvedett balesetet.

Az idén február végén Fenyvesi Máté fideszes képviselő hivatkozott mentelmi jogára közúti baleseténél, s megtagadta az alkoholszondás ellenőrzést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58