Mégsem közbeszerzés dönt az autópálya-építésről

Az ígéretek ellenére mégsem közbeszerzési eljáráson dől el, ki nyeri az új autópálya-szakaszok építésének jogát. Az eljárás túl sok időbe telne, így az építkezés csak jövő tavasszal indulhatna, érvel a kormány. A megbízó Nemzeti Autópálya Rt. szerint verseny lesz a jelentkezők között: zárt, meghívásos. Keller László továbbra is közbeszerzési eljárást sürget.
A kormány ígéretei ellenére mégsem közbeszerzési eljáráson dől el, mely cégek építhetik tovább az M7-70-es, illetve az M3-as soron következő szakaszait, írja a szerdai Népszabadság. A közbeszerzés mellőzését időhiánnyal indokolta a lapnak Csillag István közlekedési miniszter, mivel így több hónapot is csúszhatott volna az építkezés.

Verseny lesz

A kormánynyilatkozatok versenyt ígértek, ennek több formája is van, mondta el a lapnak nyilatkozva Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója. Ezek egyike a zárt meghívásos tender, amelyre a Népszabadság információi szerint az osztrák Strabag, a francia Colas-csoport tagja, az Egut, az ugyancsak francia érdekeltségű Hídépítő Rt., valamint a Betonút Rt. kapott meghívást.

A Vegyépszer nem

Nem hívták meg a tenderre az Orbán-kabinet autópálya-építéseit levezénylő Vegyépszer Rt.-t, az indoklás szerint azért, mert a cég a Betonút Rt.-vel már korábban tett ajánlatot a munkálatok elvégzésre. A napilap értesülései szerint azonban nem biztos, hogy az elbírálásnál a Vegyépszer ajánlatát is figyelembe veszik.

Egy nappal a határidő előtt

A július 12-én kiírt tender feltűnően rövid, 12 napos határidőt szabott az ajánlatok leadására. Ennek az az oka, hogy július 25-től a közbeszerzési törvény hatálya kiterjed majd az autópálya építésekre is. A parlament kedden fogadta el a közbeszerzési törvény módosítását, eszerint az Magyar Fejlesztési Bankra (MFB) és az irányítása alá tartozó társaságokra is kiterjeszti a közbeszerzési törvényt - amennyiben a módosítást még szerdán közzéteszik, akkor is legkorábban nyolc nappal később, július 25-én léphet életbe a módosítás.

A Nemzeti Autópálya Rt. annak ellenére egyeztetett a tender kiírásáról a gazdasági és közlekedési minisztérium vezetőjével, hogy a közbeszerzési törvény módosításának életbelépéséig az MFB autópálya-építéseinek felügyeletét a Miniszterelnöki Hivatalt ellenőrző miniszter gyakorolja

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47