Takács: a rendőrség nem tussolja el a jogsértések ügyét

Az igazságügyi és rendészeti miniszter nem ért egyet az államfővel abban, hogy a rendőrség nem működik együtt a tavaly szeptemberi és október 23-i tüntetéseken történt jogsértések tisztázásában. Takács Albert szerint 45 ember ellen indult büntetőeljárás, 28 fegyelmi vizsgálatot rendeltek el, és 185 rendőr azonosításra alkalmas fényképét adták át az ügyészségnek. Az ügyészség szerint a rendőrség felső vezetése minden segítséget megadott, ugyanakkor az alegységek parancsnokai már közel sem bizonyultak ilyen együttműködőnek.

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerint az adatok és a tapasztalatok nem alapozzák meg azt a következtetést, hogy a rendőrség ne lenne együttműködő a tavaly szeptemberi és október 23-i tüntetéseken történt jogsértések tisztázásában.

A miniszter csütörtökön levélben reagált Sólyom László köztársasági elnök hétfőn az Országgyűlésben elmondott beszédére. Az államfő azt mondta, megrendítően súlyos jogsértéseket követtek el rendőrök, ehhez képest nagyon kevés ügy jut el a bírósági tárgyalásig, mert az elkövetőket nem tudják azonosítani és ebben a rendőrség egyáltalán nem együttműködő.

Takács Albert azt írta: az általa ismert adatok ellentmondanak az államfő által közölteknek. Az igazságügyi és rendészeti miniszter tájékoztatása szerint a rendőrség állományából 45 ember ellen indult büntetőeljárás, s ezekkel párhuzamosan 28 esetben fegyelmi vizsgálatot is elrendeltek. (A bíróság eddig egyetlen esetben hozott ítéletet, de az sem jogerős.)

Negyven rendőr ellen folyik eljárás

A rendőrökkel kapcsolatba hozható bűncselekmények felderítése érdekében 151 megkeresés érkezett az ügyészségtől a rendőri szervekhez. A válaszadás során a rendőrség - egyebek mellett - 185 rendőr azonosításra alkalmas fényképét, a csapatszolgálati századok névsorát és a rendőrség által készített videofelvételeket is megküldte az ügyészségnek.

A számadatokat annak fényében kell értékelni, hogy a sérelmet szenvedőket senki sem akadályozta, senki sem akadályozhatta abban, hogy a feljelentést tegyenek, s ezzel ügyüket büntetőjogi útra tereljék - írja az igazságügyi és rendészeti miniszter a levélben.

Mintegy 40 rendőrnek kell bíróság elé állnia a tavaly őszi zavargások során tanúsított magatartása miatt - hangzott el a Fővárosi Főügyészség és a Budapesti Nyomozó Ügyészség közös sajtótájékoztatóján.

A szeptemberi zavargásokkal összefüggésben 23 rendőrt azonosítottak, közülük 21-el szemben emeltek vádat, az októberben történtekkel kapcsolatban pedig 27 rendőrt azonosítottak és közülük 18 ellen emeltek vádat - mondta Falvai Zsolt, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője. A közölt adatok a csütörtöki állást tükrözik, a végleges adatokra még várni kell.

Az alegységek parancsnokai nem voltak együttműködőek

A rendőrökkel szembeni nyomozásokkal összefüggésben azt mondta: a rendőrség felső vezetése minden segítséget megadott, ugyanakkor az alegységek parancsnokai már közel sem bizonyultak ilyen együttműködőnek. A rendőrök elleni nyomozásokat nagyban hátrálta, hogy az egységparancsnokok a hónapokkal korábban történt bűncselekményekről saját érdekükben nem tettek használható vallomást. Ha bátorították beosztottjaikat, akkor bűnsegédként, ha nem jelentették időben az esetet, akkor katonai bűncselekmény miatt vonták volna felelősségre őket.

Szeptember 22-24. között összesen 140 embert vettek előzetes letartóztatásba, őket elkülönítve, három épületben "szállásolták" el, közölte a Független Hírügynökség beszámolója szerint Csordás Sándor, fővárosi főügyészségi osztályvezető ügyész a zavargások közben őrizetbe vettek körülményeinek vizsgálatával kapcsolatban.

A börtönökben az ügyészség ellenőrzést tartott, a gyanúsítottak közül ekkor senki, ám szabadulásuk után már többen is embertelen bánásmódra panaszkodtak. Ács Tibor, a katonai ügyészség csoportvezető ügyésze azt mondta, hogy az embertelen bánásmód miatt 16 vizsgálat indult.

Sérülések nem keletkeztek a börtönben

A börtönben történteket azonban nem lehetett bizonyítani, sérülések ugyanis nem keletkeztek, a börtönőrök egymás ellen nem vallottak, felvételek pedig nem készültek az esetekről. Ács elmondta továbbá, hogy a rendőrök ellen 12 olyan feljelentés érkezett, amelyek katonai bűncselekményekről szóltak. Ezek közül kilencet elutasítottak, két esetben nyomozást indítottak, egy jelenleg is folyamatban van.

A katonai ügyészek kétféle bűncselekmény miatt nyomoztak: elöljárói intézkedés és elöljárói gondoskodás elmulasztása miatt. "Voltak hiányosságok, de nem érték el a bűncselekmény szintjét" - fogalmazott Ács. Felelősségre vonás egyetlen esetben sem történt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32