Fidesz: Ne a gazdák fizessenek!

A Fidesz szerint a kormány vállalja át a gazdáktól annak a 4 milliárd forintnak a visszafizetését, amelyet az Európai Uniónak kellene visszatéríteni a tévesen folyósított földalapú támogatások miatt. Font Sándor, a legnagyobb ellenzéki párt képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a földalapú támogatások folyósítása során azért keletkezett 4 milliárd forintnyi olyan többlet, amelyet az EU jogalap nélkülinek tart, mert eltérés volt a korábbi magyar és a jelenleg érvényes uniós termőföld-nyilvántartásban. A gazdák pedig csak a magyar hivatalos iratok alapján igényelhettek.
A Fidesz azt várja a kormánytól, hogy vállalja át a gazdáktól annak a 4 milliárd forintnak a visszafizetését, amelyet az Európai Uniónak kellene visszatéríteni a földalapú támogatásból, közölte vasárnap Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője. A felvetést zavarkeltésnek minősítette Magda Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki képviselő sajtóértekezletén arra hívta fel a figyelmet, hogy a földalapú támogatások folyósítása során azért keletkezett 4 milliárd forintnyi olyan többlet, amelyet az EU jogalap nélkülinek tart, mert eltérés volt a korábbi magyar és a jelenleg érvényes uniós termőföld-nyilvántartásban.

Magyarország EU-csatlakozásával az a szigorúbb uniós nyilvántartás lépett életbe, amely csak a tényleges termőterületek nagyságát veszi figyelembe. Font Sándor hangsúlyozta: a támogatások igénylésekor a gazdák mindig a hatályos jog szerint jártak el.

A Fidesz kéri a gazdákat, hogy a megadott határidőn belül kifogásukat - fellebbezésüket - nyújtsák be a kijelölt FVM hivataloknak. Az ellenzéki párt reméli, hogy az FVM hivatalok jó indulatúan kezelik majd a gazdák kérdéseit - mondta, hozzátéve: a Fidesz azt is reméli, hogy a kormány a helyzetet nem a költségvetési hiány csökkentésére használja fel, a visszafizetés terhét nem hárítja a gazdákra.

A politikus közölte, hogy az ellenzéki párt a mostani problémát a parlament őszi ülésszakának kezdetekor törvényjavaslat vagy országgyűlési határozati javaslat benyújtásával kívánja orvosolni.

Tudható volt, hogy sok lesz

Zavarkeltésnek minősítette a felvetést Magda Sándor, az MSZP képviselője, aki az MTI-nek adott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdák tisztában voltak a várható visszafizetési kötelezettséggel, az érintettek 50 százaléka már eleget is tett ennek.

A szocialista képviselő szerint a 2004. évi földalapú támogatásnál Magyarországról a tényleges jogosultságot 400 ezer hektárral meghaladó igényt jeleztek. A visszafizetés kötelezettség előre látható volt, ezért a földművelési tárca és a gazdák képviselői a 2004. évi földalapú támogatások kifizetéséről kötött megállapodásban azt foglalták írásba, hogy ennek a kötelezettségnek a gazdák eleget tesznek, a jogalap nélküli támogatást büntetés nélkül juttathatják vissza.

Magda Sándor szerint a kormánytól azt kellene kérni, hogy a gazdák számára azt tegyék lehetővé: akinek arra szüksége van, az az idei évre járó földalapú támogatásból teljesíthesse a visszafizetést, természetesen a normális kamattal együtt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58